Kultúra

Évadot hirdetett a Budapesti Fesztiválzenekar

Mozart Don Giovanni című operájával indítja szeptemberben a 2017-2018-as évadot a Budapesti Fesztiválzenekar, a fő-zeneigazgató Fischer Iván rendezésében és vezényletével, aki Verdi Falstaff című legutolsó operáját is színre viszi – hangzott el az együttes tegnapi sajtótájékoztatóján.

A Fesztiválzenekar New Yorkban, Washingtonban, Brugge-ben, Rejkjavíkban, Athénban és Edinburgh-ben is turnézik majd. Az együtteshez érkező vendégkarmesterek között lesz Dmitrij Kitajenko, aki Sosztakovics, Rachmaninov és Csajkovszkij műveiből válogatott, Jukka-Pekka Saraste, aki egy Bruckner-szimfóniát hoz, valamint a régizene-specialista Jordi Savall is. Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az állam 2010-ben 550,5 millió forint, 2017-ben azonban már 1,19 milliárd forint támogatást ad a zenekarnak.