Érvényes kiút a fáradt eklektikából

A budapesti Váci utca rendkívül vegyes stílusú házsorában – a barokktól a klasszicistán át a historizmus különféle neostílusain át a szecessziósig, premodernig és a harmincas-negyvenes évek modernjéig minden megtalálható itt – van egy meglepő darab. Alpár Ignác ugyanis, aki főképp a monumentális banképületeiről vált híressé a 20. század legelején, tervezett ide egy bérházat, a 12. szám alatti épületet. A bécsi szecessziós hatásokat mutató, ugyanakkor néhány barokk ízű dísszel – kövérkés puttók és medalionok – ellátott bérpalota báró Harkányi Bélának épült. A híres matematikus, csillagász egyébként egy másik házat is terveztetett Alpárral: a Duna túlpartján, a Döbrentei térnél lévő házsorban a Várkert rakpart 17. számú épületet, amely több motívumában is rokon a Váci utcai testvérével. A láthatóan korszerű, akkoriban modernnek nevezett tömegformálás keretei között Alpár Ignác a szecesszióból merített geometrikus díszekkel is dolgozott az ablakok körül – az addigi alkotásaitól eltérő módon. Bár 1899 körül már volt egy érdekes „húzása”, a Margit híd budai hídfőjénél, a Duna felől nézve a bal oldali házak között a nagyon keskeny, lodzsás ház is az ő tervei alapján épült fel, talán belga szecessziós hatások alatt. Ezen Zsolnay-reliefek is találhatók. Más bérpalotái, a Báthory utcában például, nem mutatnak semmi különlegességet, de jó arányú házak. Viszont a Ferenciek terén, a Párisi udvar melletti, aranyozott homlokzatú egykori Girardi-ház megint csak érdekes aránya, és vélhető bécsi jellege miatt is.

Az osztrák-német családból származó, kőművessegédként is dolgozó, majd a berlini építészeti akadémián tanuló Alpár Ignác Hauszmann Alajosnál kezdte a pályáját. Legismertebb alkotásai a Szabadság téri óriás­épületek, az egykori Tőzsdepalota, majd tévészékház és vele szemben az egykori Osztrák-Magyar Bank, ma a Magyar Nemzeti Bank székháza. Az 1900-as évek legelején szinte egyszerre felépült két impozáns palota a kifáradó eklektikából kiutat kereső építészet példája.

Ahogyan Déry Attila írja a Nemzeti kísérletek építészetünk történetében című kötetében, a korszak szakmai vitáinak egyik sarokköve a problematikus historizmus volt – a neoreneszánsz sokkal szigorúbb kötöttségei alól ekkor a neobarokk díszítések mögötti szabadabb tervezés látszott egyfajta menekülésnek. Ekkoriban a hivatalos és a közízlés a „modernt”, a szecessziót nem volt hajlandó szélesebb körben elfogadni. Alpár Ignác pedig a monumentalitás felé fordult, amellyel szebb arányokat lehetett elérni.
A tervező egyébként jeleskedett a korszerű anyagok használatában, a Váci utca 1. szám alatti egykori Pesti Hazai Első Takarékpénztár székháza – a rendszerváltás után a tőzsde működött itt, ma felújítva üzletház – vasbeton pillérekkel, födémekkel készült, az egyik első ilyen épület volt Magyarországon. Külsejében pedig egészen modernnek hathatott – a csaknem az art decót megelőlegező ház a berlini Jugendstillel rokonítható.

Az európai stílusjegyek mellé ugyanakkor a keleti motívumokat, tömegeket is beemelte, Déry Attila és más építészettörténészek szerint egészen egyedi, csak rá jellemző „keveréket” hozott létre az eklektikában. Azonban volt rendkívül félresikerült munkája is, a már a saját korában és azóta is rendre kritikával illetett Anker-ház, a Deák Ferenc térnél. Az iszonyatosan aránytalan tetőzet mintha egy századfordulós írógépdoboz és egy asszír templom keveréke lenne (legendaszerűen terjed, hogy a tervező felesége felkiáltott, amikor megpillantotta az épületet: „Na de, Ignác, mit művelt maga itt?!”)

Korábbi alkotásait, így például a kolozsvári Vármegyeházát vagy a városligeti, ma is álló Vajdahunyad várát (a történeti épületcsoportot) nézve a klasszikus stílusok biztos kezű rajzolójaként tekinthetünk rá. Előbbi néhány elemétől eltekintve egy rokokó püspöki palota is lehetne, utóbbi pedig a román stílustól a gótikán át a barokkig ívelve mintaszerű panoptikum.