Kultúra
Emléktáblát avattak a kilencven éve született Psota Irén tiszteletére
„A Nemzeti Színház számára kötelező emlékezni a nagyjainkra, színészeinkre”

Muzeológus férjéhez állítólag azért ment hozzá, mert aznap rossz kedve volt. Élete nagy szerelme azonban Molnár József belsőépítész lett. Végül hozzáment Ungvári Tamás íróhoz, vele 12 évig élt együtt.
A kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas művésznő halála előtt sokat betegeskedett, egyszer el is esett budai lakásában. 2014 márciusában szívinfarktust kapott, majd 2015 decemberében combnyaktöréssel szállították a János Kórházba. Itt újabb szívinfarktust és tüdőgyulladást is kapott, de még hazatérhetett otthonába. 2016. február 24-én ismét kórházba került, egy nap múlva, 87 évesen hunyt el.
