Kultúra
Eltávozott a „barátságos óriás”
Meghalt Bud Spencer – A jó tanuló, aki úszó- és vízilabdabajnok lett, majd megtalálta a film világa, és milliók kedvencévé vált
„Utolsó szava az volt: köszönöm” – tette hozzá. A halálhírét a legnagyobb olasz napilapok portáljai, a magyar és a német nyelvű média nagy része a vezető hírek között kezelték, de az angolszász sajtóban kevesebb helyen bukkant fel. Főképp azért, mert hazáján kívül kevés országban volt annyira népszerű a Terence Hill-lel közös életműve, mint Magyarországon, talán még a német nyelvterületen.
Terence Hill, eredeti nevén Mario Girotti a Corriere della Sera című napilap online kiadásának azt nyilatkozta most: „Elvesztettem a legközelebbi barátomat, le vagyok sújtva.” Mint korábban mindketten elmondták, gyakran összejártak, főleg spagettivacsorákra. Hill visszaemlékezett első közös munkájukra: az 1967-es Isten megbocsát, én nem című spagettiwesternben Hill mellé kellett valaki, mert az eredetileg megbízott színész a forgatás kezdete előtt megsérült. „Így hívták őt. Sorsszerű. Soha nem veszekedtünk. És mivel nem volt köztünk irigység, barátok lettünk” – mesélte.
Carlo Pedersoli Nápolyban született 1929. október 31-én, a források szerint hatkilósan jött a világra. Kiemelkedően jó tanuló volt, emellett nyolcévesen úszni kezdett, tizenegy éves korától Rómában tanult. A sportot választotta, 1948-ban mellúszásban, 1950-ben százméteres gyorsúszásban lett olasz bajnok. Ugyanebben az évben az olasz vízilabda-válogatottal Európa-bajnokságot nyert, az 1952-es helsinki olimpiáról ezüstéremmel tért haza – olvasható a távirati iroda összefoglalójában. Világeseményen utoljára 1956-ban a Melbourne-ben rendezett ötkarikás játékokon vett részt, de a versenyszerű sportolástól csak 1967-ben vonult vissza, utolsó meccsét éppen a magyar válogatott ellen játszotta, amelynek Kárpáti György és Gyarmati Dezső is tagja volt.
Ekkor kezdődött filmes karrierje, eleinte statisztaszerepekkel. Egyszerű ókori római katona volt például az Olaszországban forgatott Oscar-díjas Quo vadis című amerikai filmben. A már említett Isten megbocsát, én nem című filmhez vette fel a Bud Spencer művésznevet – a legenda szerint Spencer Tracy iránti tiszteletből és a Budweiser sör iránti szeretetből. Terence Hill-lel összesen tizenhat filmet forgatott, mint például Az ördög jobb és bal keze (1971), Különben dühbe jövünk (1973), És megint dühbe jövünk (1978), Kincs, ami nincs (1981), Nincs kettő négy nélkül (1984). Szólókarrierje a Piedone-filmekkel kezdődött, a „barátságos óriás”, a jólelkű, de keményöklű, nagy termetű nápolyi rendőr ihlette a színész egyik állandó magyar hangja, Bujtor István – a másik Kránitz Lajos volt – főszereplésével az Ötvös Csöpi-filmeket. A kiemelkedően nagy magyar rajongótábornak halhatatlan idézetcsokrot is nyújtottak a vígjátékai.
De Bud Spencer a komolyabb témájú filmekben is megállta helyét, mint például a Sötét Torino (1972) és A zsoldoskatona (1976). A kilencvenes évek közepétől már nem vállalt szerepet pofozós filmekben, inkább tévésorozatok magánnyomozójaként osztotta az igazságot (Extralarge, Őrangyalok, Professzor Clementi). Díjakkal sokáig nem ismerték el munkásságát – Terence Hillét sem –, de végül 2010-ben átvehették az olasz filmművészet rangos kitüntetését, a David di Donatello-életműdíjat.
A következő napokban – ahogy rendszeresen is, a hatalmas hazai rajongótábor miatt – számos magyar tévéadó műsorán szerepelnek a filmjei, így a Bombajó bokszoló, a Banános Joe, a Seriff és az idegenek, az Akit bulldózernek hívtak és a Bosszú El Pasóban című alkotásokat láthatja a közönség.