Ellentétpárok a jog asztalánál

Borisz Paszternak Nobel-díjas orosz költő, író – aki maga több Shakespeare-drámát fordított – összetett, bizonyos szempontból ellentmondásos alkotóként jellemezte. Egyik írásában a műveinek realitásáról szólva kifejti, hogy ezt helyenként megbontja – olykor felesleges – metaforákkal. Más helyütt Paszternak úgy véli, az angol drámaíró emelkedett költészettel alkotott, ugyanakkor sok esetben olyan érzése van az embernek, mintha nem találta volna a megfelelő szót, és ezt „üres fecsegéssel” pótolta. Mindazonáltal Paszternak és az irodalomtudósok általában is azon a véleményen vannak, hogy olyan ember életművéről van szó, aki mintha több alkotó helyett írt volna, prózája kiforrott és megformált, nagyon ügyel a részletekre, és nagy tehetséggel sűríti mondandóját. A színház egyik legnagyobb kihívása Shakespeare darabjait úgy színpadra állítani, hogy az előadás hű maradjon az eredeti drámához, de meg is szólítsa az adott kor nézőit. Hazánkban számos nagy hírű – vagy éppen hírhedt – feldolgozás született, a fővárosban és vidéken egyaránt. A közelmúlt egyik legmegkapóbb, legmerészebb és legkidolgozottabb, újító előadása Békéscsabán jött létre: Chris Rolls rendezésében a nemzetközi fesztiválközönség előtt is nagy sikert arató Lear király.

Ezúttal a székesfehérvári Vörösmarty Színházban láthatunk egy hasonlóan bátor színrevitelt. A velencei kalmárt a klasszikus értékek megőrzésével, de újszerű látvánnyal és technikai megoldásokkal rendezte meg Bagó Bertalan. Kiválóan fér meg egymás mellett a lágy fénybe burkolózó melankolikus zongorajáték és az elektronikus zene ritmusára villódzó stroboszkóp, a stílushű, míves Nádasdy Ádám-fordítás és a korunkra jellemző viselkedési formák, a pörgős cselekmény és a lassított felvételeket idéző, stilizált mozdulatsorok, az indulatok és az elhúzott, a feszültséget hatékonyan fokozó pillanatok.

A jól átgondolt rendezői munka mellett kiváló színészi alakításokat láthatunk. Gáspár Sándor a címszerepben nyugodt, tisztességes, karizmatikus férfiként mutatja meg Antoniót, mindvégig erős jelenléttel. Ellenpárja, Shylock, az uzsorás a joggal való visszaélés példája, László Zsolt pedig meggyőzően, lendületesen hozza a karaktert. A lebilincselően színpadra állított dráma vizualitásában is remek: egyszerű, jól alakítható, mégis látványos és monumentális díszlet adja a történet hátterét. A különleges, mai jogrendszerünkben elképzelhetetlen és eleve semmis szerződést jelentő alaphelyzet – a kontraktus megszegése esetén a másik fél testéből kimetszeni a húst – feloldását végül mégis a jog oldja meg egy bravúros, egyben igazságos fordulattal. Ennek köszönhetően Shakespeare talán egyik legizgalmasabb, a mi életünkhöz az egyik legközelebb álló művének bizonyul A velencei kalmár.