Kultúra

Elkezdődött az idei Miskolci Nemzetközi Filmszemle

CineFest

Tizenkilenc alkotás látható a tegnap elkezdődött miskolci Jameson CineFest nemzetközi filmfesztiválon, amelynek versenyprogramjában hazánkban először lesz nyilvánosan látható Nemes Jeles László második filmje, a Napszállta.

A szervezők tegnapi közlése szerint ismét erős válogatást mutatnak be a legjobb tengerentúli független produkciókból. A magyar filmek közül versenyez még Szilágyi Zsófia cannes-i kritikusdíjas Egy nap című drámája, a klasszikus művek válogatásában pedig Tímár Péter három filmje szerepel majd. A játékfilmes nagyzsűri elnöke az egyik legjelentősebb európai alkotó, Krzysztof Zanussi világhírű lengyel rendező lesz. A szervezők korábban már közölték, hogy az életműdíjat Hildebrand István operatőr kapja.