Kultúra

Elítélt rendező nyerte meg a szemlét

Iráni ellenzéki filmes, Dzsafar Panahi Taxi című munkáját díjazta a zsűri – duplán osztották ki az ezüstmedve elismeréseket

Az ellenzéki tevékenysége miatt hazájában elítélt iráni rendező, Dzsafar Panahi Taxi című munkája kapta a legjobb filmnek járó Aranymedvét a 65. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén szombaton.

uj-berlinale
Az Aranymedvét nem tudta átvenni az otthon fogva tartott művész, ezért az unokahúgának adták át (Fotó: Reuters/Stefanie Loos)

Az iráni hatóságok az idén sem engedték el a Berlinaléra Dzsafar Panahit, aki megnyerte a világ egyik legfontosabb filmes szemléjét Taxi című filmjével. Panahi nemcsak a rendezője, hanem a főszereplője is a filmnek, amatőr taxisként járja ugyanis Teherán utcáit, és utasaival beszélgetve bemutatja az iráni társadalom számos rétegét és feszítő gondját – írja az MTI.

A Taxi a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját is elnyerte a Berlinalén.
Dzsafar Panahi 2010-ben a nemzetközi zsűri tagja lett volna, de az ellene indított eljárás miatt nem tudott eleget tenni a felkérésnek, és továbbra sem hagyhatja el hazáját. Filmjei viszont rendszeresen szerepelnek a legrangosabb fesztiválokon, és Parde (Zárt függöny) című alkotása 2013-ban elnyerte a legjobb forgatókönyvnek járó Ezüstmedvét a Berlinalén.

Az idén a zsűri munkájában mások mellett az Amélie csodálatos életének francia sztárja, Audrey Tautou és a Mad Men – Reklámőrültek Emmy-díjas producere, Matthew Weiner vett részt. A testület annyira erősnek találta a legjobb filmnek járó Aranymedvéért és a főbb alkotói kategóriákban kiosztott Ezüstmedvékért versengő alkotások mezőnyét, hogy két kategóriában rendhagyó módon duplán osztott díjat.

Az egyik a legjobb rendezés kategóriája, amelyben mindkét Ezüstmedve a kelet-közép-európai térség filmművészetére irányítja a figyelmet. Az egyiket Malgorzata Szumowska lengyel rendező kapta meg Body című alkotásáért, a másikat Radu Jude román rendező vehette át Aferim! című filmjéért. Az idén először a valamely alkotói területen – zene, díszlet, vágás, kosztüm vagy kameramunka – mutatott kiemelkedő teljesítményért járó Ezüstmedvét is duplán osztották ki, az elismerést a Victoria című német thriller operatőre, a norvég származású Sturla Brandth Grovlen kapta, illetve Jevgenyij Privin és Szergej Mihalcsuk, az Under Electric Clouds című orosz film operatőrei. A zsűri nagydíjával, az Ezüstmedvével Pablo Larraín chilei rendező El Club című alkotását tüntették ki. Az Alfred Bauer-díjat egy Guatemalában játszódó, az őslakosok világát bemutató film, az Ixcanul című spanyol produkció kapta. A legjobb férfi- és a legjobb női alakításért járó Ezüstmedvét Andrew Haigh brit rendező 45 Years című munkájának két főszereplője, Tom Courtenay és Charlotte Rampling kapta meg. A legjobb forgatókönyvnek járó Ezüstmedvét az El botón de nácár című spanyol filmnek ítélte oda a zsűri. A legjobb első film Gabriel Ripstein mexikói rendező 600 millas című alkotása lett.