Kultúra
Elismeréseket adott át Balog Zoltán
Táncsics Mihály-díjban részesült lapunk munkatársa, Faggyas Sándor – Hetvenöt alkotót tüntettek ki a nemzeti ünnep alkalmából

„Az 1848. márciusi tizenkét pont követelései, a béke, a szabadság, a felelős minisztériumok, a törvény előtti egyenlőség, a közös teherviselés lebeg ma is a szemünk előtt, a most kitüntetettek ilyen Magyarországért tevékenykednek” – mondta a Balog Zoltán a Pesti Vigadóban pénteken.
Az emberi erőforrások minisztere hetvenöt alkotót díjazott. Magyarország Babérkoszorúja díjat vehetett át Farkas Árpád és Király László költő. Magyarország Kiváló Művésze díjban részesült Benkő Imre fotográfus, Lantos István zongoraművész, Sümegi Eszter operaénekes, Szegő György, a Műcsarnok ügyvezető igazgatója, Szombathy Gyula és Venczel Vera színművész. Magyarország Érdemes Művésze díjat vehetett át Berkes Kálmán klarinétművész, Dévai-Nagy Kamilla előadóművész, Erdélyi Tibor koreográfus, Fassang László orgonaművész, Gombár Judit díszlet- és jelmeztervező, Horváth Lajos Ottó színművész, Kótai József éremművész, Lendvay József hegedűművész, Monori Lili színművész, Nagy Mari színművész, Pázmándi Antal szobrász, Somogyi Pál iparművész, Szikora János rendező, Tardy László karnagy, Tátrai Tibor gitárművész és Zányi Tamás hangmérnök. Balázs Béla-díjat kapott Hollós László rendező, Juhász Róbert hangmérnök, Mátyássy Áron film- és tévérendező és Szederkényi Miklós gyártásvezető. Balogh Rudolf-díjban részesült Horváth Mária Judit fotóművész, Pataky Zsolt fotóművész. Jászai Mari-díjat kapott Bánky Gábor színész, Bérczes László, a kaposvári Csiky Gergely Színház művészeti vezetője, Csőre Gábor, Gidró Katalin, Gubás Gabriella, Mátray László és Molnár Nikoletta színművész. Nádasdy Kálmán-díjat vehetett át Szabó Máté rendező. Harangozó Gyula-díjban részesült Pap Adrienn táncművész és Zsuráfszkyné Vincze Zsuzsanna koreográfus. Hortobágyi Károly-díjban részesült Russnák Norbert artistaművész. Erkel Ferenc-díjat kapott Bella Máté András zeneszerző, Horváth Márton Levente orgonaművész. Liszt Ferenc-díjban részesült Csík Gusztáv zongoraművész, Klukon Edit zongoraművész, Lajkó Félix hegedűművész, Molnár Levente operaénekes és Herczku Ágnes énekes. Ferenczy Noé- mi-díjban részesült Haber Szilvia Adél, Püspök Balázs, Schuszter István Gusztáv és Szigeti Szilvia textiltervező. Munkácsy Mihály-díjat vehetett át Asztalos Zsolt, Haász Ágnes, Kelemen Zénó, Nagy Gábor Mihály Nagámi, Ötvös Zoltán, Szabó Ábel és Tóth Csaba képzőművész. Németh Lajos-díjban részesült Jurecskó László művészettörténész. József Attila-díjat vehetett át Ablonczy László Ferenc, Bényei Tamás, Falusi Márton, Farkas Wellmann Endre, Nagy Koppány Zsolt, Tari István és Lanczkor Gábor. Táncsics Mihály-díjban részesült lapunk munkatársa, Faggyas Sándor lapszerkesztő, Madocsai Bea Veronika, a Magyar Katolikus Rádió szerkesztője és P. Szabó Ernő művészettörténész, újságíró. Balog Zoltán az ünnep alkalmából tegnap este Magyar Érdemrend tiszti kereszt, Magyar Érdemrend lovagkereszt, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetéseket adott át a Pesti Vigadóban.
Kossuth-díjat kap a Saul fia három alkotója
Nemes Jeles László rendező, Erdély Mátyás operatőr és Röhrig Géza főszereplő Kossuth-díjat vehet át március 15-én – erősítették meg a már napok óta tartó híresztelést a filmkészítők a TV2-nek. A rendezőnek ez az első egész estés filmje: a Saul fia tavaly a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozott be, ott a zsűri nagydíja mellett további elismeréseket is begyűjtött. Mostanra már negyvennél is több kitüntetéssel jutalmazták a filmet. Elnyerte a legjobb külföldi filmnek járó Golden Globe-ot, az Independent Spirit Awardot és Oscar-díjat is. A Kossuth-díjasok névsorát az utolsó pillanatig titokban tartják, s a kitüntetetteket is megkérik: ne árulják el, hogy elfogadták az elismerést. (A jelölteket előre megkérdezik, hogy nem utasítják-e majd vissza, és csak azután kerülhetnek fel a listára.) Ezért szokatlan, hogy az Oscar-díjas film stábja ezt megtette - írja a Népszabadság. A Hvg.hu portál azt taglalja, hogy a díjazást leíró jogszabályok szerint kérdéses a Kossuth-díj odaítélése, a törvényben ugyanis így rendelkeztek: „a határidő után előterjesztett javaslatot a következő adományozási évben lehet figyelembe venni”. Azaz eszerint ha novemberben nem terjesztették fel őket, akkor most már csak egy év múlva kaphatják meg a díjat. (MH)