Kultúra
Elhunyt Udo Jürgens osztrák zenész
Nyolcvan éves volt a német nyelvterület egyik legnépszerűbb előadója
Szívelégtelenségben nyolcvanévesen elhunyt vasárnap Udo Jürgens osztrák zeneszerző, zongorista és énekes, a német nyelvterület egyik legnépszerűbb előadója. Az idős énekes alig három hete tartotta Mitten im Leben című ausztriai turnéjának indító koncertjét a salzburgi Arénában. Az osztrák–svájci kettős állampolgárságú zenész 1948-ban iratkozott be szülővárosa, Klagenfurt konzervatóriumára. Rá két évre egy zeneszerzői versenyen első díjat nyert Je t'aime című dalával, s 1951-ben megalapította együttesét Udo Bolan művésznéven. Az ifjú muzsikus 1954-ben írta alá első hanglemezszerződését és Udo Jürgens néven megjelentette első albumát, a sikerek a hatvanas években érték el, és több filmben is szerepelt. Számos kitüntetést kapott, pályafutása során több mint ezer dalt komponált és mintegy százmillió lemezt adott el.