Kultúra
Elhunyt S. Nagy István
A dalszövegíró 81 éves volt
S. Nagy Istvánt hosszan tartó betegség után kedden hajnalban, 81. születésnapján érte a halál Budapesten, szívrohamot kapott - közölte felesége, Csongrádi Kata énekesnő az MTI-vel.
1934. január 20-án Kőröstarcsán született. Előbb a hadseregben zenélt (dobolt), később humoros krokikat, majd dalszövegeket írt, Németh Lehel előadásában a Merre jártál tegnap este? 1957-ben azonnal országos siker lett, amit utána több ezer dal követett, slágergyárosként is emlegették.
Kovács Kati: Egy korszak meghatározó egyénisége volt
"Pályám elején, a hatvanas években dolgoztam vele, nagyon szerettem a szövegeit, maradandót alkotott, egy korszak meghatározó egyénisége volt. A táncdalfesztiválokon a hatvanas-hetvenes években elképesztően sok szövegét adták elő, de a mai fiatalok is éneklik a dalait. Eredetileg nekem írta a Nem vagyok én apácát Schöck Ottó zenéjére, de mivel én Egerben a volt apácazárdába jártam iskolába, úgy éreztem, nem nekem való a szöveg és visszaadtam, aztán Zalatnay Cini vitte sikerre" - idézte fel az MTI-nek Kovács Kati, akinek többek között a Többé ne telefonálj, a Nem születünk százszor és a Keserű a méz szövegét adta S. Nagy István.
