Kultúra
Elhunyt Kobzos Kiss Tamás
A zenész hatvanöt éves volt
Európai viszonylatban is az egyik legkiemelkedőbb előadója volt a középkori provence-i trubadúrdaloknak, újjáélesztette a 16. századi magyar énekkincset. Debrecenben született 1950. május 30-án. Népzenei pályafutása a hetvenes évek elején együtt indult a táncházmozgalommal, Debrecenben 1973-tól játszott a Hajdú Táncegyüttessel.
Székre brácsát tanulni jutott el Ádám István Icsán bandájához, 1973–1974-ben pedig zenét gyűjtött a Mezőségben, Gyimesben, meg az oda telepített baranyai moldvai csángóknál. A Kecskés együttesbe kerülve kezdte a lant érdekelni, később jött a reneszánsz zene, Tinódi, Balassi, a török zene, az ottani pengetős hangszer, a saz. Énekmondóként járta az országot, gyakran fellépett az Egyetemi Színpadon. 1981-ben megismerkedett René Clemencic bécsi régizenésszel, akinek formációjával, a Clemencic Consorttal hosszú időn keresztül játszott. Michel Montanaro provence-i fúvóssal 1982-től játszott duóban, több mint tíz éven át. Énekes szólista volt Szabados György zeneszerző több művében.
Fellépett a Jánosi együttessel, a Musica Historiával, Ferencz Évával is. Szólistaként, énekmondóként sok száz koncertet adott Magyarországon, a környező országok magyarlakta településein, Európa majdnem minden országában, valamint Japánban, Kínában és az Egyesült Államokban. Az Óbudai Népzenei Iskolában, amelynek 1991 óta az igazgatója is volt, 1986-tól tanított. Öt éven át 2007-től kezdődően a Zeneakadémián is tanított kobozt. Több tanulmányt írt a népzenetanítás témakörében. A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának 2013-ban választották, tavaly pedig a Népművészeti Tagozat vezetőjének. Munkásságát számos díjjal jutalmazták.