Kultúra

Elhunyt B. B. King, a blueslegenda

Zenészkollégái emlékeznek a tizenötszörös Grammy-díjas gitáros-énekesre, aki az őt követő nemzedékekre is nagy hatással volt

Nyolcvankilenc éves korában, csütörtökön este Las Vegasban elhunyt B. B. King amerikai bluesgitáros. A tizenöt Grammy-díjjal kitüntetett legendát álmában érte a halál, csöndesen ment el – mondta lánya, Patty King a CNN-nek.

bbking
Blueskölyök. Blues Boyként indult, hogy B. B. Kinggé nemesedjen – ez a név összeforrt a műfajjal (Fotó: Reuters/Valentin Flauraud)

A zenész cukorbetegséggel összefüggő kiszáradás miatt a hónap elején került kórházba, bár a legutóbbi hónapokig is aktívan koncertezett. Az interneten – főleg a Twitteren – több neves zenész is méltatta B. B. Kinget, így Ringo Starr, Richie Sambora és Lenny Kravitz is, utóbbi a BBC portálján szemlézett üzenetében azt írta: „akárki lejátszhat ezer hangot, de soha nem mond vele annyit, mint te mondtál egyetlennel”. Olyan örökzöldek fűződnek a nevéhez, mint a My Lucille, a Sweet Little Angel és a Rock Me Baby vagy a The Thrill is Gone.

Méltatói szerint új rajongókat nyert meg a blues műfajának, a fiatalabb zenészgenerációkra is nagy hatással volt, olyanok tekintették mentoruknak, mint Eric Clapton, Stevie Ray Vaughan és Steve Miller. Pályafutása során dolgozott Elvis Presley-vel, John Lee Hookerrel, Chaka Khannal is. A Rolling Stone magazin a közelmúltban a harmadik helyre rangsorolta minden idők száz legjobb gitárosa között. A brit közmédia honlapján idézik Francis Davis zenekritikus 1995-ös könyvét is, amelyben a szerző azt írja: „King neve forrt össze leginkább a blues­szal, jobban, mint Louis Armstrongé a dzsesszel. Aki nem bluesrajongó, az is hallott Kingről.”

Riley B. King néven született 1925. szeptember 16-án, egy Mississippi állambeli ültetvényen, nyomorgó családban. Gyermekkora munkával telt, szabadidejében egy gospelkórusban énekelt, majd megvette első hangszerét, és 1946-ban autóstoppal Memphisbe, a Mississippi-delta zenei fővárosába utazott, ahol nagybátyja, az elismert blueszenész, Bukka White vette szárnyai alá. Egy rádiónál kezdett dolgozni, de a Beale streeti bluesklubokban is gitározott – ekkor „ragasztották” rá a Beale Streat Blues Boy nevet, innen a B. B. monogram. Első felvétele 1949-ben készült, 1951-ben pedig először került fel dala a slágerlistára. Több mint hetven stúdiólemeze és számos válogatásalbuma jelent meg, tizenötezernél is több fellépést vállalt öt kontinens hetven országában. Tizenöt Grammy-díjat vehetett át, megkapta a Grammy-életműdíjat, és egyszerre tagja a Rock and Roll, illetve a Blues Hírességek Csarnokának, 2006-ban pedig a legmagasabb amerikai polgári elismerésben, az Elnöki Szabadságérem kitüntetésben részesült.

Magyarországon 1996-ban és 1997-ben lépett fel, másodszor Tátrai Tiborral, majd 2009-es turnéján is érintette Budapestet. Három évvel ezelőtt jelentkezett az életművét összefoglaló, többlemezes válogatással Ladies and Gentlemen… Mr. B. B. King címmel. Életének legfontosabb szereplője Lucille, szeretett gitárja volt. A legenda szerint az ötvenes években egy koncertjén két férfi összeverekedett egy nő miatt, ezt követően tűz támadt, ő pedig életét kockáztatva mentette ki a lángokban feledett gitárját, és amikor megtudta, hogy így hívták a nőt, emlékül elnevezte róla a gitárt.

Két éve nyílt meg Mississippi államban a B. B. King Múzeum és Zenei Központ, amely nemcsak névadójának állít emléket, hanem célja a deltavidék bluesörökségének bemutatása és a fia­tal nemzedék inspirálása is.



Idők és emberek

Ma mindenki B. B. Kinget hallgat, szinte elkopnak a YouTube szerverei. Sebaj, úgy is kell nekik, hisz ez az érces hang legalább lesúrolja róluk a rozsdát, s hogy mellette kicsit még a lelkünkbe is mar, már csak magánügy… Pusztába kiáltott sóhaj.

Ma még az is B. B. Kinget hallgat, aki soha nem ismerte. Hallomásból talán… Vagy ha félrenyomta a rádión a gombot, ha mellément a kattintás… És akkor sem tudta, mi lehet ez. Ez a lassú, kimért, puritán hömpölygés, ami ezekből az akkordokból árad, a rohanó világtól oly különböző, mégis: tápláló energiáktól duzzadó. Halk szavú, ám mégis felborzoló. Kedélyt és szőrszálat egyaránt. Ilyen már csak akkor van a mai ember életében, ha megáll egy pillanatra vagy kettőre is talán, ha ledönti a lábáról a betegség (ahogy B. B. Kinget is néhány évvel ezelőtt...), ha leoltja a lámpákat (na jó, egy-két szál gyertya talán még elfogadhatónak mondható...), elhúzza a függönyt, s magában képessé válik arra, hogy szembenézzen a saját gondolataival. A mai, a rohanó világhoz hozzáidomult lelkületű ember talán már nem is érti, milyen fájdalmas lehet ez néha. Hiszen sokszor éppen ez a legnehezebb, a legércesebb, mint B. B. King hangja is.

Ma mindenki B. B. Kinget hallgat, az is, akinek életében ez az első ilyen alkalom. És még csak most jön rá, hogy egy olyan világot idéznek meg ezek a dalok, amelyben az embernek még volt ideje sírni, magába roskadni – és talán mérlegelni is. Volt ideje megszánni magát, megszánni halandó létét, amikor még volt ideje hangulatokban gondolkodni.

Amikor még volt ideje őszintén a pohár fenekére és a lelke mélyére nézni. Talán egyszer még újra eljön ez az idő, de már nem a mi életünkben, s véletlenül sem B. B. Kingében. Nyugodj békében, öreg fater!

Szabó Palócz Attila