Kultúra

Életműsorozat Tolnai Ottó eddigi műveiből

A Jelenkor Kiadó életműsorozatot indít Tolnai Ottó műveiből, ennek első darabjaként a napokban jelent meg a Kossuth-díjas délvidéki magyar író, költő és műfordító eredetileg 1980-ban kiadott Világpor című verseskötete.

A délvidéki magyar irodalom egyik csúcsteljesítményének tartott könyv Magyarországon akkor még nem kerülhetett forgalomba. A könyvről Tolnai Ottó a távirati irodának felidézte: ezt tartja az egyik legfontosabb kötetének. „Az a fajta nyelvi izgalom, amely jellemző volt rám, itt tetőzött ebben a kötetben, és itt állt össze egésszé, az én zenémmé, az én dalommá” – mondta. A szerző kitért arra is, hogy a hetvenes évek Jugoszláviája ideális környezetet biztosított az irodalmi alkotásra, és ha kérdezik, most is jugoszláv írónak tekinti magát. Arról is beszélt, hogy az észak-bácskai kisebbségi világból érkezve vonzotta a nemzeti és természeti sokszínűség. Tolnai Ottó 1940-ben született Magyarkanizsán, dolgozott a Jugoszláv Írószövetségnél, annak utolsó elnöke is volt, az Új Symposion című folyóirat főszerkesztője, majd 1994-ig az Újvidéki Rádió munkatársa, szerkesztője, 1992-től a veszprémi Ex Symposion főszerkesztője volt.