Kultúra

Éjjeli őrjárat a színházakban

Nyílt nap a Nemzetiben, Csokonai Debrecenben

Színes programmal várja a Nemzeti Színház szombati nyílt napján, a Színházak éjszakáján a látogatókat. A színházak közben már készülnek a hétfői magyar dráma napjára is nemcsak Budapesten, hanem Marosvásárhelyen és Kolozsvárott is.

Nyílt napra várja a Nemzeti Színház szombaton délután 14 órától a közönséget. A Színházak éjszakája keretében megszervezett programok között szerepel profi fotózás, kulisszajárás kulisszatitkokkal, emellett a nézők a színészekkel villámrandin beszélgethetnek és információt kaphatnak az új évad bemutatóiról is.
A színház előtt, a vízi színpadon nagyszabású koncerten lépnek fel a teátrumhoz kötődő előadók, mások mellett Hobo és bandája.

A szervezők felhívják a figyelmet, hogy a Színházak éjszakája néhány programjához előzetes regisztráció szükséges.

A Nemzeti mellett további színházak is várják a fővárosban a közönséget, hatvanegy helyszínen több száz programon keresztül engednek betekintést a színház világába, a háttérmunkába.

A programok egyetlen karszalaggal látogathatók. Tarlós István, Budapest főpolgármestere, a rendezvény fővédnöke a Színházak éjszakája pénteki megnyitóján kiemelte: immár negyedik alkalommal rendezik meg az eseményt Budapesten. Tarlós István mellett Bálint András, a Radnóti Színház, Lőrinczy György, a Budapesti Operettszínház és Kulcsár Viktória, a Jurányi Inkubátorház vezetője nyitotta meg a rendezvényt. A k2 Színház három programmal is várja a színházrajongókat: a Szkéné Színházban nyílt próbán, a Jurányi Inkubátorházban egy beszélgetésen, a Hátsó Kapuban pedig koncerten ismerhetik meg az érdeklődők az előző évad egyik legsikeresebb fiatal társulatát.

A színházak éjszakáját mindössze két nappal később követi a magyar dráma napja: a szeptember 21-i ünnepre szintén több színház készül. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Aranka György felvilágosodás kori művelődésszervező szobrát koszorúzza meg hétfőn, míg a színház kistermében este hat órakor bemutatják a nagyváradi Varga Gábor Kályhabúcsúztató című darabjának felolvasó-színházi ősbemutatóját Gáspárik Attila rendezésében.

Nagyváradon a Szigligeti Színház a szintén nagyváradi származású Szíjártó Tímea-Aletta Az eset című darabját tűzte műsorra, amelyet Sardar Tagirovsky, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendező szakos diákja állít színpadra. Kolozsváron már a hét végén megünneplik a magyar dráma napját. Ebből az alkalomból egyéjszakás drámaírói műhelyt tartanak a színház büféjében. Az éjszaka született írásokat vasárnap délután, Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című előadás előtt felolvassák Csíkszeredában.

Debrecenben Csokonai-történetek címmel tartanak találkozót szombaton, ahol az érdeklődők olyan művészekkel találkozhatnak, akiknek élete vagy pályája szorosan kapcsolódik a színházhoz, a kötetlen beszélgetés egyúttal a nyolcvanéves Miske László születésnapi köszöntése is.