Egyszerre emlékirat és kultúrtörténet

– Hogyan született meg a Nagyszőlőstől Rabatig című könyve?

– Könyvet eddig a doktori disszertációmat kivéve nem írtam. Aztán egyszer csak megszületett bennem a gondolat, hogy leírom azt, amit más helyettem nem tud, elsősorban a gyerekeimnek és az unokáimnak. Úgy négy-öt évvel ezelőtt írtam tíz oldalt, aztán abbahagytam. Majd Marokkóban, a Bécs előtti állomáshelyemen leültem és elkezdtem írni.

– Mennyire önéletrajzi a könyv és mennyi benne a fikció?

– Nagyon valós, amit leírtam, nincs benne semmi fikció. Leginkább az emlékiratnak és a kultúrtörténetnek valamiféle keveréke. Persze szerepelnek benne családi legendák, anekdoták, de azoknak mindig van valós alapjuk. Magamról ezzel együtt viszonylag keveset írtam, azt is mind a diplomatamunkámmal kapcsolatban. A könyv alapgondolata az volt, hogy valahogy másképp írjak Trianonról. Egy olyan megközelítésben, ami nem történettudomány vagy politikatörténet, hanem a saját családom története. Illetve volt egy másik kiindulópontom is, az Európa Tanács Kulturális Útvonalak elnevezésű programja. Így próbálom másképp bemutatni Trianont.

– És miben más, amire jutott?

– Egy mondatban fogalmazom ezt meg a könyvben, amely így első hallásra talán érthetetlen. Tőkés Lászlót idézem, aki nem is olyan régen azt mondta: „Egy gyáva nemzetnek nincsen hazája.” Ez nagyon nyers megfogalmazás, de egy lehetséges következmény.

– Az, hogy kárpátaljai gyökerekkel rendelkezik, mennyiben segített másként látni Trianont?

– Úgy gondolom, a családom származása, illetve, hogy életem java részét külföldön töltöttem, olyan élettapasztalatot ad, amely által szükségszerűen másképp látom a világ dolgait, a politikát, a történelmet, mint aki az egész életét egy helyen élte le. Kicsit olyan ez, mint a kultúrantropológusok esete, akik éveket is együtt élnek a vizsgált kultúrával, de mindvégig megtartják a távolságot, hogy megfigyeléseket tehessenek.

– Ha a mostani osztrák belpolitikai eseményeket, a Szabadságpárt népszerűbbé válását nézzük, mit gondol, milyen hatással lehet ez a burgenlandi magyarságra, vagy az osztrák–magyar kapcsolatokra?

– A párt stájerországi és burgenlandi előretörése mindenképp hatással van az osztrák belpolitikára. Megtörni látszik a szociáldemokraták és az Osztrák Néppárt második világháború óta kisebb megszakításokkal fennálló nagykoalíciója, és ez kisebb felfordulást jelent az ottani belpolitikában. De hogy ennek milyen külpolitikai hatásai lennének, arról még korai beszélni. Ami a burgenlandi magyarokat illeti, külön kell választani a kampány során mondott ígéreteket – például hogy újra meg kell szigorítani a határőrzést –, és azt, amikor a párt szembekerül a napi feladatokkal. Így nem hiszem, hogy ennek a választásnak nagyobb hatása lenne a burgenlandi magyarságra. Egyébként nyugodtan el lehet mondani, hogy van egyfajta kettős mérce. Ha például az Osztrák Néppárt kezd el koalíciós tárgyalásokat a Szabadságpárttal, akkor nemcsak egész Ausztria, de a világ is „felrobban”, ám a szociáldemokraták esetében nem.

– Az Európai Parlament által „magyar kérdésnek” nevezett ügyek kapcsán érez ön bármifajta ellenérzést Ausztriában?

– Ez az osztrák parlamentben, ugyanúgy, mint az Európai Parlamentben, pártpolitikai kérdés. Az Osztrák Néppárt másképp nézi a magyar eseményeket, mint a szociáldemokraták. Ami pedig az osztrák–magyar kapcsolatokat illeti, mindenképpen különleges a viszony. A hosszú, közös történelemnek nagyon mély hatása van, és lehet érezni, hogy hasonló kérdésekben ennek pozitív hozadéka van.