Kultúra

Egyéves a budapesti török kulturális és oktatási központ

Ünnepi események a Yunus Emre Enstitüsü szervezésében – a hagyományok mellett a modern értékeket is bemutatják a látogatóknak

Működésének egyéves évfordulóját ünnepli a hét végén és a jövő héten a Yunus Emre Enstitüsü – Budapesti Török Kulturális Központ, amely a nyelvoktatás mellett főként zenei programokkal várja az érdeklődőket. Lapunknak Tóth Ágnes művészeti és kulturális koordinátor elmondta, az oszmán kor hagyományai mellett a modern értékeket is igyekeznek bemutatni.

13-o-foto
Koncertekkel, különféle programokkal is találkozhatnak az érdeklődők (Fotó: MH)

Az Andrássy úton egy éve működik a budapesti Yunus Emre Enstitüsü – Budapesti Török Kulturális Központ, s a hét végén és a jövő héten ünnepi programsorozattal várja az érdeklődőket. Szombaton tizenöt órakor az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky utca kereszteződésénél látványos zenés felvonulás indul, s „évfordulós” tortát is kóstolhatnak a látogatók, majd török hangszerkiállítást nézhetnek meg az intézetben. Később, az Ethnosound hangszerbolt jóvoltából, egyedi zenei workshopon vehetnek részt az előzetesen jelentkezők: a török dobbal, a darbukával ismerkedhetnek meg.

Guessous Majda Mária népzenész két koncertet is ad ezen a napon. Először a török népzenét és hangszereket mutatja be férjével, Boros Gerzson Dáviddal, majd később a Liszt Ferenc Zeneakadémián végzett Basak Dilara Özdemir zongoraművésznővel ad a népzene és a klasszikus zene összekapcsolásával újszerű koncertet. Jövő kedden este nyolctól a Random Trip koncertsorozathoz kapcsolódva Ertan Sahin balkán népzenész és szuzafonista ad koncertet az A38 hajón.

A Yunus Emre Enstitüsü – Budapesti Török Kulturális Központ tavaly szeptember 12. óta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tulajdonában álló épületben, az Andrássy út 62.-ben működik, amelynek felújítására és hasznosítására az MTA-nak nem volt pénze. „Tekintettel arra, hogy egyelőre bérlőként vagyunk itt, a műemlék épület első és második emeletét újítottuk fel több mint egyéves munkával. Törekedtünk arra, hogy az összes falat, burkolatot, ajtót és ablakokat, a parkettát megőrizzük, emellett viszont a berendezések – mint a szőnyegek és a bútorok – Törökországból érkeztek” – mondta lapunknak Tóth Ágnes, az intézet művészeti és kulturális koordinátora.

„Egy kulturális intézet elsődleges célja, hogy az anyaország kultúráját megismertesse a fogadó országban. Ugyanakkor mi az itt élő törökök számára is nyitva állunk, hiszen ők is képviselik nemzetüket itt, Magyarországon” – magyarázta. Az intézet egyik fő tevékenysége a török nyelv oktatása két anyanyelvi tanárral, szeptember végétől pedig már akár kilencven diákot is tudnak fogadni. A kultúra területeiről pedig leginkább az oszmán kor örökségét, például a könyvkötészetet, a történelmet mutatja be a Yunus Emre Enstitüsü, de a modern Törökország mindennap­jait is törekszik megismertetni, valamint koncerteket, konferenciákat is szerveznek.

Az együttműködésekről Tóth Ágnes azt mondta, fontos számukra, hogy minél több szervezettel találjanak közös pontokat, s már állandó kapcsolatuk van olyan történelmi városokkal, mint Eger, Pécs vagy Szigetvár. Azt is kifejtette, hogy a törökök kicsit megkésve ismerték fel a kulturális intézeti hálózat jelentőségét, így a működtető alapítvány is fiatal, 2009-ben alakult. Ma már viszont világszerte több mint harminc ilyen intézet működik.

Az intézet minden hétköznap 9 és 18 óra között tart nyitva, a túlnyomórészt török szak- és szépirodalomból álló könyvtárat pedig mindenki ingyenesen használhatja, betekinthet a kiállító- és tantermekbe, valamint régi török szokás szerint a látogatókat vendégül látják egy csésze igazi török teára – foglalta össze a koordinátor.