Egy zseni története

Mikusi Balázs szerint a komponista jó megfigyelő volt  (Fotó: Varga Imre)

– Mozart leveleiből már korábban is jelent meg magyarul válogatás. Ez a kötet miben több az előzőnél?

– Még ez a gyűjtemény sem teljes, de kétszer több levél található benne, mint a magyarul megjelent legutóbbi kötetben, amelyet 1960-ban adtak ki, Mozart bécsi levelei címen. A mi Mozart levelei-kötetünk a Bécs­be költözést megelőző évekből is válogat, tehát sokkal nagyobb részét fedi le a zeneszerző életének. A benne szereplő legelső levelet Mozart egy ismeretlen lányhoz írta tizenhárom éves kora táján, az utolsó pedig néhány héttel a halála előtt született.

– Miért nem Amadeusként szerepel a zeneszerző neve a kötet borítóján?

– Mozartot görögösen Theophilusnak keresztelték, de valójában az Amadé nevet használta. Az Amadeus forma a korabeli forrásokban alig bukkan fel. Ebben a levélgyűjteményben is csak négy esetben szerepel, és a zeneszerző kivétel nélkül humoros kontextusban használja. Leveleit Amadé néven írta alá, ezért helyeztük ezt a névalakot a kötet címlapjára is.

– Kiderül a levelezésből, hogy Mozart hogyan komponált, vagy hogy melyik művét milyen alkalom ihlette?

– A kötetben főleg a családtagokhoz írt levelek szerepelnek, s ezekben magukról a művekről viszonylag kevés szó esik. Valószínűleg azért, mert levelezőpartnerei kiválóan értettek a zenéhez, Mozart tehát egyszerűen elküldhette magát a kottát is, különösebb magyarázkodás nélkül. Másfelől viszont kiderül a levelekből, mennyire szellemes ember volt, és remek megfigyelő. Mindez persze az operáin is meglátszik: nagyon értette, hogyan „működnek” az emberek. Ebből a kötetből tehát nem annyira azt tudhatjuk meg, hogy milyen zeneszerző volt, hanem inkább azt, hogy mennyire éles elméjű ember. Van azonban egy fontos kivétel, amely a 18. századi forrásokban általában is különlegességnek számít, ez pedig az Idomeneo keletkezésekor folytatott levelezése. Mozart 1780 novemberében Münchenbe utazott, hogy a bemutatón fellépő énekesek hangjára szabhassa a szerepeiket, és az apján keresztül tartotta a kapcsolatot Varesco abbéval, aki Salzburgban az opera librettóján dolgozott. Ehhez hasonlóan izgalmas és részletes beszámoló nemigen maradt ránk a 18. századból arról, hogy milyen elvárásai lehettek egy komponistának a szövegírójával szemben.

– Lehet következtetéseket levonni a levelekből Mozart családjára vonatkozóan? Valóban olyan rossz lehetett a kapcsolata az apjával?

– Ez a bécsi évek előtti időszakra is kiterjedő válogatás azért is nagyon hasznos, mert világossá teszi, hogy Mozart korántsem mindig volt olyan rossz viszonyban az apjával, mint ahogyan a mítosz tartja. Leopold nagyon fontos szereplője volt az életének, hiszen ha ő nem „hajtotta” volna ennyire gyermekkorában, aligha vitte volna ilyen sokra. Egy idő után persze igyekezett kivonni magát a hatása alól, s ez a folyamat jól megfigyelhető a levelekben is. Nagyon érdekes, hogy Mozart mint jólnevelt fiú, hogyan próbálja győzködni az apját, amikor valamilyen önfejűségre készül. Egy itáliai utazás mellett például azzal érvel, hogy az előremozdíthatná a karrierjét – az olvasó azonban átlát a szitán, hogy valójában azért akar odamenni, mert szerelmes Aloysia Weberbe. Némi háttértudás tehát nem árt a levelek olvasásakor, mert éppen az efféle többrétegűségük a legizgalmasabb.

– A feleségével milyen kapcsolatot ápolt?

– Feleségéről a régebbi irodalomban elég sok negatív megállapítást olvashatunk, amelyekből süt a nőkkel szembeni előítélet. Ráadásul Constanze fél évszázaddal túlélte Mozartot, feleségül is ment egy másik férfihoz, aki egyébként könyvet írt a zeneszerzőről. Vagyis az ő története nem ért véget Mozart halálával, s ez nagyban befolyásolta a megítélését. De ha az ember mindezt megpróbálja kizárni, és arra koncentrál, hogy valójában mi áll ezekben a levelekben, akkor a kapcsolatuk nagyon jónak tűnik. Őszinte bizalom volt kettejük között.

– A fennmaradt levelezés mennyiben gazdagítja a Mozartról kialakult képet?

– Leopoldot azzal szokás vádolni, hogy kihasználta a fiát, és rajta keresztül akarta a család megélhetését biztosítani. A rosszmájúak szerint ráadásul mélységesen frusztrált ember lehetett, aki nem futott be saját karriert. Egy amerikai kutató figyelmeztetése nyomán azonban a viselkedését nem csak úgy értelmezhetjük, hogy „rácsimpaszkodott” a gyerekeire, hanem úgy is, hogy irodalmi pályát kezdett bejárni: nem mint zeneszerző, hanem mint zenéről író ember próbált érvényesülni. Azokat a nagyon hosszú leveleket, amelyek a csodagyermek-turnék idején születtek, feltehetően egy fejlődésregény fejezeteinek szánta, és meg is akarta jelentetni őket. A 18. században a levélregények nagyon divatosak voltak, s ebben a kötetben az lett volna „a nagy szám”, hogy egy élő ember sorsát, egy zseni fejlődését lehetett volna benne végigkísérni. A fájdalmas szakítás apa és fia között részben abból is fakadhatott, hogy ezt az elképzelést az önállósodni kezdő Mozart tönkretette a maga egyre „szalonképtelenebb” levelei­vel. Abban viszont, hogy Mozartról mint emberről ilyen sok mindent tudunk, s hogy kulturális ikon maradhatott mindmáig, a leveleknek csaknem akkora szerepük van, mint maguknak a műveknek – ez pedig főképp Leopold érdeme.