Egy különleges alkotó nyomában

Emlékkoncertet tartanak ma este Makovecz Imre tiszteletére, és átadják a róla elnevezett díjat is (Fotó: Csudai Sándor)

„Imrét nagyon régóta ismertem, egy évvel járt alattam a Műegyetemen. Különleges volt közöttünk a kapcsolat azért is, mert édesapám tanította őt a Petőfi Sándor Gimnáziumban” – mondja lapunknak Finta József Kossuth-díjas építész, a nemzet művésze, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és a Magyar Művészeti Akadémia egyik alapítója. Mint meséli, Makovecz Imre korán a saját útját kezdte járni, eleinte betonból formálta meg organikus épületeit, majd később, amikor a tervezővállalatot elhagyva a Pilisi Erdőgazdaságnál kezdett dolgozni, találta meg a faépítészetet, amellyel aztán világhírű lett.

Elárulja azt is: parázs vitáik voltak, hiszen stílusuk nagyon különbözik egymástól. „Ám kétségtelen, hogy különleges szellem volt az építészetben, isten- és emberhite, formagazdagsága nagyon hiányzik a mából. Etalon lehet abban, ahogyan a tervezéshez közelített, ezért nagy baj, hogy eltávozott, mert kevés a hozzá hasonló nagy egyéniség a szakmánkban” – teszi hozzá.

Finta úgy látja: jelenleg az építészet „zavaros állapotban” van, nem tudja megtalálni azt a hangot, amellyel napjaink emberét szolgálhatná, a minimalizmus, a dekonstruktivizmus is csak kényszeredett próbálkozás. „Az információs társadalomban, a digitális robbanás után annyi benyomás éri az embereket, amit nem tudunk feldolgozni, mi, építészek sem” – vallja. Véleménye szerint utoljára a hatvanas-hetvenes évekig tartó klasszikus modernizmus képviselt valamiféle racionalitást, utána a posztmodernnel ez felbomlott, azóta van válságban a szakma. És hogy a Makovecz-tanítványok és -követők munkásságát hogyan látja? Finta József azt válaszolta, hogy érdekes utat járnak, nagyon tehetséges társaság, közülük kevesen követik szigorúan mesterüket, többségük önállósult, ami jól van így. A tiszai árvíz vagy a vörösiszap-katasztrófa utáni újjáépítésekben való részvételüket úgy értékeli: remek, lakható, racionális házakat alkottak.

Megkérdeztük Makovecz Pált, az elhunyt alkotó fiát is arról, hogy mi a helyzet a Budapest XII. kerületébe tervezett Szent Mihály-templommal. Mint ismert, barátai és követői mellett maga Makovecz Imre is főművének tartotta ezt, de a negyvenes évek elején készült altemplomra tervezett alkotás máig nem valósult meg. Makovecz Pál szerint a terület birtokosa, a katolikus egyház pontos és hivatalos álláspontját senki nem ismeri, csak hírekből lehet arról tudni, hogy nem szeretnék felépíteni. Hozzáteszi: folyamatos a gondolkodás a megvalósításáról – felvetésünkre még azt sem zárja ki, hogy más helyszínen.

A sevillai világkiállítás nemzetközi hírűvé vált magyar pavilonja egy másik emblematikus Makovecz-mű: az 1992-ben nagy feltűnést keltett, csónak formájú, tornyos, életfa-motívumos épületről az örökös azt mondja, hosszú ideje zajlik annak mérlegelése, hogy az elhagyatott építményt miképp lehetne megmenteni. Mivel azonban Spanyolországban helyi védettséget élvez, valószínűleg nem hozható át Magyarországra, lebontva és újra felépítve.

Makovecz Pál elmondta: információi szerint édesapja születésének évfordulóján, november 20-án jelenik meg a második, konkrétumokat is tartalmazó kormányhatározat az építész örökségének kezeléséről, amelyből kiderül majd, hogy melyek azok a fiókban heverő tervek, amelyeket lehetséges megvalósítani, és hogyan. Ebben várhatóan szerepel a sevillai pavilon helyzetének rendezése is.

Megemlékezések az évfordulón

Az építész születésének évfordulóján, ma este emlékkoncertet tartanak a Zeneakadémia nagytermében. A hangverseny egyúttal a Héttorony Fesztivál záró gálakoncertje is egyben, a Zuglói Filharmónia, a Fonó Budai Zeneház és a Makovecz Imre Alapítvány együttműködésében. Makovecz Pál vezényletével elhangzik majd a világhírű észt zeneszerző, Arvo Pärt műve, a Lamentate – a komponista a néhai alkotó kedvence volt –, valamint Kiss Ferenc ciklusa, A holdudvarház dalai, amely a szerző és az Etnofon Zenei Társulás közreműködésével szólal meg. A koncerten adják át először a Makovecz Imre-díjat is, amely az alapítvány, a Kós Károly Egyesülés és a Magyar Művészeti Akadémia együttműködésével jött létre. Az elismerést olyan jeles személyiségek kaphatják meg, akik az építész országépítő nyomdokain haladva ápolják a Kárpát-medence magyarságának kultúráját. November 23-án pedig konferenciát tartanak tiszteletére a Pesti Vigadó épületében, az eseményen avatják fel a mellszobrát. (MH)

Pályakép

A magyar organikus építészet Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett stílusteremtő alakja, Makovecz Imre a fővárosban született. Élete első tíz évében sok időt töltött a zalai Nagykapornakon, megismerte a paraszti életformát. Huszonegy éves volt az 1956-os forradalom idején, amely életének meghatározó élményéve lett. A Műegyetemen 1959-ben , az Iparművészeti Főiskolán 1962-ben diplomázott, 1959-től állami tervezővállalatoknál dolgozott, majd „önkéntes száműzetésben” 1977 és 1981 között a Pilisi Parkerdő Gazdaság főépítésze volt, ez után alapította meg a Makona nevű cégét. Főbb művei közé tartozik korai korszakából a szekszárdi Sió csárda, későbbről a sárospataki művelődési ház, a paksi templom, a sevillai világkiállítás magyar pavilonja, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarának főépülete Piliscsabán és több makói közintézmény. Munkássága elismeréseként átvehette többek között az Ybl-díjat, a Kossuth-díjat, a Magyar Örökség Díjat, a Corvin-láncot és a Prima Primissima díjat. A Francia Építészeti Akadémia Nagy Aranyérmét is neki ítélték, tiszteletbeli tagjává választotta az Amerikai Építészeti Intézet és a Brit Királyi Építészeti Szövetség is. Életének hetvenhatodik évében, 2011. szeptember 27-én érte a halál.