Egy igazi, levegős impresszionista festő

Később alkalmi munkákból élt, majd 1862-ben megkezdte művészeti tanulmányait, ekkor barátkozott össze Alfred Sisley-vel, Frédéric Bazille-lal és Claude Monet-val. Állandó pénzhiánnyal küzdött, a képeit alig vették, hiába állított ki a Szalonon is.

Aztán Monet-val és Sisley-vel, valamint Paul Cézanne-nal, Édouard Manet-val és Camille Pisarróval együtt festett nyaranta a fontainebleau-i erdőben. Ebből az időből származik egy ismert képe, amely a Monet családot ábrázolja argenteuil-i házuk kertjében. A témát Manet-val párhuzamosan, egymás mellett dolgozva festették meg. Barátaival új irányzat kidolgozásán fáradoztak, első közös kiállításukat 1874-ben szemlélhette meg a közönség. A csoportot egy kritika nyomán nevezték el impresszionistáknak, amely szerint alkotásaik „inkább benyomások, mintsem befejezett képek”.

A tájképekkel ellentétben Renoirt az ember érdekelte, egyik fő témája volt a női test szépségének ábrázolása. Patrónust talált, így anyagi gondjai megszűntek, utazásokat tett külföldre is. Aztán az 1880-as évek elején felfedezte Raffaello és Ingres művészetét, a rajz és a vonal szerepét, e korszakának terméke a Nagy fürdőzők című festménye. Miután 1890-ben megnősült, három fia született – közülük Jean ismert filmrendező lett –, és egyre többször festette meg a családi élet pillanatait, visszatért a színek hangsúlyozásához is.

Élete utolsó három évtizedét súlyos ízületi gyulladás keserítette meg, de tolókocsiban, kezéhez szíjazott ecsettel mégis alkotott – előmunkált agyagból még szobrokat is készített. Még megélte, hogy egyik művét megvegye a Louvre, 1919. december 3-án halt meg Cagnes-sur-Merben.