Kultúra
Egy háborús párizsi délután képei
Még egy hétig látható a Balatonfüredi Vaszary-Villában a Picassóról és néhány barátjáról csaknem száz éve készült fotósorozat
Az első világháború idején járunk: Jean Cocteau költő, filmrendező ekkor készített huszonkilenc fekete-fehér képet Pablo Picassóról és a montparnasse-i művésznegyed bohém asztaltársaságáról, Amadeo Modiglianiról, Max Jacobról és Moise Kislingről, illetve Picassónak kizárólag ezekről a képekről ismert aktuális szerelméről, egy Paquerette nevű modellről. A felvételeket másodszor hozta el Magyarországra tulajdonosa, Julie Martin a balatonfüredi Vaszary-villába.
Julie Martin a hét végén személyesen látogatott el a villába, hogy egy beszélgetésen elmagyarázza, hogy férje, a svéd származású Billy Klüver mérnök hogyan kezdte el vizsgálni a képek keletkezésének idejét, hogy végül arra a következtetésre jusson, hogy mind a huszonkilenc fotó ugyanazon a napon, 1916. augusztus 12-én délután fél egy és fél öt között született. A kutatás nyomán új művészettörténeti módszertanná vált, hogy egzakt dátumok szerint közelítsenek műalkotásokhoz.
Billy Klüver villamosmérnök alapította társaival együtt az Experiments in Art and Technology (E. A. T.) elnevezésű művészcsoportot New Yorkban. Nem csoda, hogy tudományos eszközökkel közelített Jean Cocteau képeihez is. Arra a következtetésre jutott a képek hátterében látható épületek alapján, hogy a nap éppen aktuális állásából, a fény beesési szögéből kiszámítható a felvételkészítés pontos dátuma. A tárlatvezetésen a természettudományok területéről érkező szakemberek és maga a képek tulajdonosa részletekbe menően avatta be a jelenlévőket a módszer lényegébe.
Lényeges volt meghatározni, hogy pontosan hol vagyunk és nem volt elég a sík és az árnyékvetőként szolgáló épületek és a fény-árnyék viszonya, de egy csillagásszal is konzultálnia kellett kutatásai során.
A fotók a párizsi Café de Rotonde-ban és környékén, a Carrefour Vavinen (ez a tér ma Picasso nevét viseli), néhány héttel azután készültek, hogy Cocteau visszatért a belga frontról. Szinte bizonyos, hogy éppen a fotók születése közben kérte fel Picassót – a képeken szintén feltűnő – Erik Satie-val közösen írt darab, a Gyagilev-féle Orosz Balett által később sikerrel játszott előadás jelmezeinek tervezésére, ami később meghozta az elismerést a spanyol művésznek. Ilyen értelemben a szóban forgó képsorozat időpontja határvonalat jelent egy korszak vége és egy új kezdete között, előkészítve azt az utat, amely Picassót a világ egyik legismertebb művészévé tette.
„Nagyon érdekes, hogy mennyire üresek az utcák a képeken” – hívta fel a figyelmet Julie Martin.
„A háború kellős közepén járunk, amikor Franciaország minden területén dúltak a harcok. Hiába volt délután két óra körül, egy lélek nincs az utcán. Megfigyelhető, hogy a huszonkilenc kép többségén Picasso szerepel: húsz fotón jelenik meg az ő alakja. Feltételezhető, hogy a Parade című darabra itt kapott felkérést Picasso. Közvetlen bizonyíték nincs ugyan erre, de Cocteau naplójából lehet következtetni rá. Arról is írt Cocteau, hogy ekkor avatta be köreibe, illetve „kockájába” Picasso. Volt olyan, a találkozásról szóló visszaemlékezés, amely említést tett arról, hogy fotók készültek a szóban forgó délutánon, de akadt olyan, amely nem beszélt erről az együttlétről, így nem könnyítette meg a képek keletkezését vizsgáló Billy Klüver munkáját” – mondta Julie Martin.
Európában a harmadik alkalom, Magyarországon a második, hogy ezt a korszakos jelentőségű tárlatot bemutatják, amelynek apropóját adhatja az is, hogy a képek készítője, Jean Cocteau tavaly lett volna százhuszonöt éves.
Mint Orosz Márton, a kiállítás kurátora fogalmaz, a képek születésekor a sorozat nem akart több lenni, mint egy baráti társaságról készült dokumentáció.
Azon túl, hogy egy korabeli nyár végi párizsi délutánt eltöltő sorstársak együttlétét dokumentálta, egy történetet is el kívánt mesélni, s ily módon az egyes kompozíciók akár egy mozifilm kulcskockáiként is értelmezhetők.
Jean Cocteau, az író-festő-rendező-színész polihisztor
Jean Cocteau francia költő, író, festő, színész, zeneszerző és filmrendező 1889-ben született. Szergej Gyagilev párizsi Orosz Balettjének 1917-ben írta Parádé című balettjét. Picassót a Montparnasse művésznegyedében ismerte meg, csakúgy, mint Amedeo Modiglianit, Guillaume Apollinaire-t és Max Jacobot. Orpheusz című drámája 1926-ban megrázta a modern színházat, később forgatókönyvet írt belőle – Orpheusz végrendelete címmel –, de filmet csak tíz évvel később, 1960-ban rendezett az eredeti forgatókönyvének alapján. A költő vére című, 1930-ban forgatott első szürrealista filmjében Cocteau saját múltját vitte vászonra, míg 1934-es Pokolgép című drámájában az Oidipusz-történetet dolgozta fel. Orphée című filmje 1949-ben készült és önéletrajzi alkotásként is szemlélhető. Orpheuszt akkori szerelme, Jean Marais játszotta. Freskósorozatot készített a mentoni városházán 1950-ben, a villefranche-sur-meri Saint Pierre-kápolnában, valamint a milly-la-forét-i templomban, amelynek kertjében röviddel a freskók befejezése után eltemették. Hetvennégy évet élt. Íróként is jelentős életművet alkotott, művei közül a legismertebb a Vásott kölykök című regény és a Rettenetes szülők című dráma.
(OZ)