Kultúra
Dante pokolkapujától a paradicsomig
A magyar ötvösművész októberben mutatja be legújabb műveit Olaszországban

– Ars poeticája szerint arra törekszik, hogy alkotásai ne csak egy technikai folyamat eredményeként szülessenek meg. Mennyit készül egy-egy munkájára?
– Ha a Dante-sorozatot nézzük, akkor több mint húszéves folyamat volt. Kaptam egy meghívást 1994-ben a ravennai Dante-biennáléra. Így kerültem először az Isteni színjáték közelébe, amikor egy 1:10-es léptékű kaputervet készítettem a Pokol kapcsán, amelyet aranyéremmel díjaztak. Két évvel később a Purgatóriummal folytatódott a munka, majd újabb két évre rá a Paradicsommal. 2010-ben azután meghívott a firenzei Dante Múzeum, hogy szerepeljek egy tárlaton – ekkor kezdtem a mű énekek szerinti feldolgozását. Hosszú előkészítő munka után 2011 októberében állíthattam ki a Pokol harmincnégy képét a vázlatrajzokkal együtt.
– Milyennek találta az Isteni színjátékot a képzőművészi lehetőségek szempontjából?
– Babits fordításában nagyon jók a képek, a történet megjelenítése – ugyanakkor igen nehéz olvasni és értelmezni: ismerni kell hozzá a Bibliát, az európai történelmet. A nehézséget mutatja, hogy hozzáolvasással, az olvasás közben rajzolt vázlataimmal, a grafikák véglegesítésével és a képek elkészítésével két évet vett igénybe a munka.
– Miért döntött úgy, hogy kisebb méretben valósítja meg az Isteni színjáték jeleneteit?
– Nézetem és munkásságom szerint ezek a huszonötször huszonöt centiméteres alkotások miniatúráknak számítanak, de figyelembe kellett vennem az énekek szerinti mennyiséget. A Pokol harmincnégy, a Purgatórium harminchárom, a Paradicsom szintén harminchárom darabból áll. Összességében tehát száz kép és rajz születik, amikor elkészülök a Paradicsommal is. Hozzá kell tennem, hogy a képeket kiegészítendő, a Pokol-sorozathoz elkészítettem Dante szobrát is – ezt a Dante Múzeumnak ajándékoztam a 2011-es kiállítás kapcsán. A 2013-as magyar–olasz kulturális évadra a Purgatórium mellé megszületett Vergilius szobra, majd az idén októberben, a Firenzében bemutatandó Paradicsom-sorozathoz Beatrice alakját is elkészítem.
– Az ötvösművészetre mint műfajra mikor talált rá?
– A művészeti gimnáziumi éveim alatt ötvös szakon tanulhattam és dolgozhattam, utána egy éven át a Nemzeti Múzeumban, majd az Iparművészeti Főiskolán folytattam tanulmányaimat. Kitaláltam egy olyan kifejezési formát, amely a rézlemez képi megformálási módjában ölthet testet. Édesapám szobrász volt, sokat láttam a műtermében, az ő munkássága számomra példaértékű. Ha nem is vele azonos módon dolgozom, a plasztikai megfogalmazásokat valahogyan mégis átmentem a vörösréz lemezzel.
– Restaurátorként is tevékenykedett – ez mennyiben határozta meg későbbi pályáját?
– Érettségi után egy évet töltöttem restaurátorként, és valóban fontos, mérföldkő jelentőségű időszakként értékelem. A műalkotások mellett technikákat ismertem meg, valamint a régi korok megfogalmazási módjait is tanulhattam. A Szent István-bazilika kandelábereinek restaurálása, a Magyar Nemzeti Bank dísztermi világításának rendbetétele, a tatabányai turulmadár felújítása és a Néprajzi Múzeum hármas lovas szobrának megújítása olyan tapasztalatot adott, amelyen keresztül százhúsz-százharminc évvel ezelőtti megoldásokat láthattam. Ezeket hasznosítani tudom.
– Szoborképei mennyiben felelnek meg a vázlatainak?
– A grafikák véglegesítése alapján készítem el a rézlemezhez a sablonokat, amelyet kivágok és hegesztem a képhez. Természetesen az elkészült képek a rajzokhoz képest kicsit változnak, hiszen a térbeli megjelenítés nem egyenlő a kétdimenziós rajzzal. Alapul kell vennem a kép befoglaló formáját, hiszen fontos, hogy miként helyezem el a figurákat. Ha a Dante-sorozatot nézzük, harminchárom képen százötven alakot helyeztem el, és mindegyiknek megvan az arca, keze, testtartása.
– Miért tartja fontosnak ezt a fajta aprólékosságot?
– Számomra mindig jelentős volt az ember, az arc és a kifejezések ábrázolása. A középkorban, a kódexekben a kéznek például nagy szerepe volt, hiszen a kéztartással mesélték el a kép történését. Munkám során mindig az vezet, hogy a mondanivalót a közönség számára is át tudjam adni. Kísérletezéseim kapcsán eljutottam bizonyos fokú absztraháláshoz, de az egyszerűsítés minden esetben kimondottan az üzenet kifejezése, annak felfokozása érdekében történik.
– Többféle eszköztárt alkalmaz művészetében: készít szobrokat, szoborképeket és lemezképeket is.
– A technika a mondanivaló alátámasztására szolgál – számomra a rézlemezzel való foglalkozás a gimnáziumi években kezdődött, és ameddig dolgozhatom, ez lesz az az anyag, amelyen keresztül én adni tudok a mának és a jövőnek. Kitaláltam egy olyan technikát, amelyet tűzecsettel való festésként aposztrofálhatunk. Ez egy oxidációs eljárás, amely a képek végleges megjelenítési formáját adja.
– Néhány éve Szent II. János Pál pápának is ajándékozott két szobrot. Hogyan élte meg a találkozást?
– Amikor Szent II. János Pál először jött Magyarországra, láthattam őt: itt-tartózkodása alkalmával részt vehettem az általa pontifikált szentmisén, alkalmam volt vele kezet fogni. Az általa birtokolt karizmát átérezve elmondhatom, hogy nemcsak fontos, hanem meghatározó állomása volt ez életemnek. Később, 2000-ben Mádl Ferenc döntött úgy egy korábbi kiállításom nyomán, hogy állami ajándékként az én szobraimat adja át Szent II. János Pálnak. Életem egyik legmagasabb rangú elismerése, hogy a Vatikánba kerülhettek a műveim.