Kultúra

Dagad a botrány Svédországban

Az irodalmi Nobel-díjat odaítélő Svéd Akadémia újabb tagja lép vissza a molesztálási ügyek eddigi kezelése miatt – A helyi rendőrség gazdasági osztálya is vizsgálatot indított

Az irodalmi Nobel-díjat odaítélő Svéd Akadémia újabb tagja jelentette be szombaton, hogy nem folytatja munkáját a botrányok sújtotta testületben. Egyre gyakrabban hallani azt is, hogy az idén át sem adják az elismerést, legalábbis a tagok egy része ezt szorgalmazza. Az 1901 óta odaítélt elismerés történetében eddig még csak hét alkalommal maradt el az átadás.

Sorra lépnek vissza az irodalmi Nobel-díjat odaítélő bizottság tagjai a legrangosabb irodalmi díjról döntő testületet szivárogtatási, zaklatási és korrupciós botrányai miatt: a hétvégén a 18 tag közül egy újabb személy, Sara Stridsberg jelentette be távolmaradását. A tagok tisztségükről lemondani nem tudnak, mert az életre szóló, ezért választják a „távolmaradást” a döntéstől.

A botrány középpontjában a testület egyik tagja, Katarina Frostenson áll. A költőnő az ellene elhangzott bírálatok szerint elhallgatta, hogy résztulajdonosa egy olyan, a férje, Jean-Claude Arnault által vezetett rendezvényközpontnak, amely anyagi támogatást kapott a Svéd Akadémiától – írta az MTI az elmúlt hetek egyre dagadó botrányát felelevenítve. Frostenson férjét ráadásul több nő is szexuális zaklatással vádolja, a testület tagjai közül pedig többen úgy gondolják, hogy ő szivárogtatta ki több alkalommal is az elmúlt években az irodalmi Nobel-díj nyerteseinek nevét.

A testületet megosztja, miként kellene reagálnia a kialakult helyzetbe: ebben a hónapban lemondott vezetői tisztségéről Sara Danius, és további négy tag jelentette be a távolmaradását.

Időközben a svéd rendőrség gazdasági bűncselekményeket üldöző osztálya is vizsgálatot indított az irodalmi Nobel-díjat odaítélő testület Svéd Akadémia ellen, de a feltételezett gazdasági bűncselekmények típusát és a vizsgált személyek kilétét nem fedte fel.

Sajtóértesülések szerint felmerült, hogy az idén nem osztják ki az irodalmi Nobel-díjat. Anders Olsson, az akadémia megbízott titkára részletek közlése nélkül elmondta, hogy a „testület éppen mérlegeli a kérdést”, és hamarosan dönteni fog. XVI. Károly Gusztáv svéd király pedig bejelentette, változtatásokat hajt végre az akadémia szabályzatában, és lehetővé akarja tenni új tagok felvételét.

Peter Englund, aki kilépett az irodalmi Nobel-díjat odaítélő bizottságból tiltakozásul az akadé­mián belüli molesztálási botrány kezelése miatt, a rádiónak nyilatkozva úgy vélte, hogy a legjobb döntés az lenne, ha egy évvel elhalasztanák az idei díj odaítélését.

Az akadémia közölte, hogy felülvizsgálja összeférhetetlenségi szabályait, arra törekszik, hogy a testületen belül és a külvilággal is javuljon a kommunikáció. A közleményben elismerték, hogy a botrány súlyos károkat okozott az irodalmi Nobel-díj presztízsében.

A Svéd Akadémiát 1786-ban III. Gusztáv svéd király alapította, 1901 óta ítéli oda az irodalmi Nobel-díjakat. Azóta hét alkalommal (1914, 1918, 1935, 1940, 1941, 1942, 1943) nem ítélték oda az elismerést.


Kampány a szexuális zaklatások ellen Cannes-ban

Többek közt röplapokon hívják majd fel a résztvevők figyelmét arra, hogy viselkedjenek megfelelően a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol az idén kampányt indítanak a szexuális zaklatások ellen. A francia kormány nőjogi ügyekben illetékes legmagasabb rangú tagja bejelentette, hogy megegyeztek a világhírű seregszemle szervezői­vel a kampányról, amelynek részeként segélyvonalat is létrehoznak az esetleges áldozatok és szemtanúk számára, hogy jelenthessék az eseteket. Marlene Schiappa, a nők és a férfiak egyenjogúságáért felelős államtitkár emlékeztetett arra, hogy Harvey Weinstein, a szexuális zaklatási botrányok sorozatába belebukott filmmogul többek között állítólag Cannes-ban is megerőszakolt és zaklatott nőket. A politikus irodájának tájékoztatása szerint a francia kormány sürgeti, hogy más fesztiválok is csatlakozzanak – írja az MTI.