Kultúra

Csúcsíveken átszűrődő fény

Rejtőzködő Magyarország 734.

Kárpátalja városai, régi vásáros központjai – Ungvár, Munkács, Beregszász, Nagyszőlős – a hegyvidék és a síkság találkozásánál fekszenek. A Tisza lapályától a hegyek lábáig terjedő vidék a középkorban gyéren lakott gyepűelve (határvédő terület) volt, később is szinte folytonos háborúskodás tizedelte az itt élőket, egészen a 18. századig. Időközben a régi és újabb szláv lakosok leköltöztek a Kárpátokból délre, összevegyültek a magyar és német ajkú lakosokkal – Magyarország hasznára.

Beregszász temploma 20160213
Beregszász templomának 1418 előtt készült díszkapuja (a szerző felvétele)

Az egyenetlenül fejlődött településhálózat és a városiasodás megrekedt a késő középkor színvonalán. Jó példa erre Munkács története, formálódása. A helység a honfoglalás egyik ismert színtere volt: „a hét magyar vezér azt a helyet, amelyet először foglaltak el, Munkácsnak nevezte azért, mivel igen nagy munkával, fáradsággal jutottak el oda.” A 12. századi névtelen krónikás szerint negyven napig megpihentek itt, az Anonymus idejében már királynéi birtokon, amelynek két központja volt: a síkföldi munkácsi vár és a tőle távolabbi település.

A mongol pusztítás után IV. Béla király külföldi bevándorlókkal pótolta a kiirtott lakosságot. A főként német és vallon iparos-szőlőműves hospesek (vendégek) felvirágoztatták a várost, amelynek Erzsébet királyné 1378-ban évenkénti négy országos vásártartást hagyott jóvá, később megerősítették a mezőváros kiváltságait, majd szabad városi rangot kapott.

A tatárjáráskor elpusztult egyháza helyén, a Latorca hídjára vezető középkori főutca kiöblösödésénél készült el az új, gótikus templom I. (Nagy) Lajos uralkodása alatt, Szent Márton-titulussal. Csúcsíves stílusú, kéthajós gyülekezeti teréhez sokszögzáródású apszis kapcsolódott. Valamikor a 15. század végén átalakították a kései gótika jegyében, később leégett, és háromszáz évi pusztulás, teljes leromlás után a 19. század végén lebontották. Helyére 1904-ben neogótikus egyházat emeltek, Czigler Győző műépítész terve alapján. Egyetlen eredeti középkori elemét megtartották: a gótikus szentélyt később restaurálták, egy ideig Szent Mihály-kápolnaként tisztelték, jelenleg profán művészeti, kiállítási célokat szolgál. Az egyik ablak kőrácsában Szilágyi Erzsébet faragott címere látható.

A régió harmadik legnépesebb települése Beregszász, lakóinak fele magyar, a környék több tucat községében azonban túlnyomó többségben élnek honfitársaink. Városképe, történelmi emlékei és becses építészeti emlékei Kárpátalja legszebb, legkulturáltabb településévé avatják Bereg vármegye ősi székhelyét.

A középkorban ispánjai alá tartoztak a magyarok módjára letelepült besenyő és székely íjászok, kardos, lándzsás őrök hadai is, I. Géza király uralkodása (1074–1077) alatt Rajna menti szász bányász telepeseket hívtak a környékre. Érdekesség, hogy V. István király 1271-es privilégiumában azt olvassuk, a környék „valaha a szent királyok vadászó erdeje volt”.

A Beregszáz név először 1284-ben bukkant fel, az esztergomi érsek levelében, „Beregzaza” alakban. Károly Róbert további kiváltságokat adott a településnek, I. (Nagy) Lajos pedig szabad királyi rangra emelte, és pallosjoggal ruházta fel, később az egyik legvirágzóbb város volt. Megmutatja ezt a település közepén látható hatalmas plébániatemplom. Előzménye a II. Géza király (1141–62) idején épült első egyház, amelynek román kori – emberarcú és szörnyformájú – kőfaragványait láthatjuk az épület északi oldalán. Géza uralma alatt – Eufrozina királyné hívására – érkeztek a városba és környékére előbb a jeruzsálemi templomos rend fegyveresei, majd a johannita (ispotályos) vitézek. A Beregszász nyugati szélén épült, és a 14. század elején elhagyott monostorukat a domonkos barátok örökölték, de később Nagy Lajos király hitvese ferences klastromot is alapított.

Mindeközben szépen haladt a Szent Kereszt felmagasztalása titulusú templom építkezése. Az 1418-ra elkészült, hátromhajós épület egyike volt a legpompásabbaknak Magyarországon, alig kisebb a lőcsei Szent Jakab-templomnál. Nyugati tornyát – ritkán látható módon – a hajó déli oszlopsorának vonalába, tehát aszimmetrikusan helyezték el. Délről nyílik a díszes főbejárat (képünkön), nyugaton a harántfal tengelyében van a kisebb „vicekapu”, északon egy harmadik, gótikus portál látható.

Nyolc faragott-festett fa oltára, és még temérdek kincse volt 1519-ben a beregszászi nagytemplomnak, amikor X. Leó pápa főesperesség rangjára emelte. Nem sokkal később kiszórták a kegytárgyakat az új vallás hívei, majd 1657-ben lengyel csapatok – a várossal együtt – felgyújtották az egyházat. Aztán 1686-ban újabb tűzvész pusztította, és csaknem két évszázadon át omladoztak a falai, mígnem 1837 és 1846 között – többnyire neogótikus ízlésben – újjáépítették. Legszebb a tágas belső tér látványa, a nyolc magas, déli és keleti csúcsíves ablakon át besugárzó fényben.