Kultúra
Csomós Marit választották a nemzet színészének
A művésznőt meglepetésként érte a cím
A választást hagyományosan a Nemzeti Színházban tartották, és a nemzet színésze címet viselő tizenegy művész döntött arról, hogy a február 26-án elhunyt Berek Kati helyére Csomós Mari kerül a testületbe.
A színház honlapján olvasható közlemény szerint a nemzet színészei alig több mint félórás tanácskozás után hozták meg döntésüket. Almási Éva, Molnár Piroska, Bodrogi Gyula, Haumann Péter, Király Levente és Tordy Géza személyesen jelent meg a Nemzeti Színházban, Szacsvay László, Törőcsik Mari, Andorai Péter, Cserhalmi György és Máthé Erzsi telefonon adták le voksaikat.

Csomós Marinak elsőként a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila gratulált telefonon, majd sorra a nemzet színészei is.
A Nemzet Színésze címet a nemzeti színjátszás élő művészei közül azok kaphatják meg, akik a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése során kimagasló érdemeket szereztek. A címet első ízben 2000. augusztus 22-én adták át, halálig szól, egyszerre legfeljebb tizenketten viselhetik, és életük végéig részesülnek a jelenleg havonta nettó 630 ezer forint juttatásban.
Csomós Marit meglepetésként érte a hír, hogy őt választották a nemzet színészének. Mint a Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész az MTI-nek elmondta, hatalmas megtiszteltetés számára az elismerés.
A Radnóti Színház társulatának tagja elárulta, hogy a délelőtti próba és az esti előadás között öltözőjében pihent, amikor a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila felhívta a hírrel, hogy őt választották a nemzet színészei a testületbe.
"Megállt a szívem, a szó legszorosabb értelmében. De aztán továbbment. Nagyon örülök. Nagyon köszönöm a kollegáimnak" - mondta, kiemelve, hogy azok szavaztak rá, akikkel együtt dolgozott. Almási Évával egy osztályba járt, Molnár Piroskát főiskolás kora óta ismeri, Máthé Erzsivel, Törőcsik Marival a Nemzeti Színház társulatánál volt együtt. "Mind istenített nevek, akik ezt megszavazták" - tette hozzá.
Csomós Mari, akit Berek Kati helyére választottak a nemzet színészei, felidézte, hogy a február 26-án elhunyt színésznővel is játszott együtt a Nemzeti Színházban az Éjjeli menedékhelyben és az Új Színházban a Vérnászban.
Mint mondta, zavarba hozta az elismerés, és ilyenkor felteszi magának a kérdést az ember, hogy megérdemli-e. "Azt tudom, hogy sokat dolgoztam, de nem egy címért tesszük a magunk dolgát, hanem a közönségért" - hangsúlyozta a színész, aki jelenleg Dosztojevszkij A játékos című művében próbál. A nagymama figuráját játssza, amelyet egykor Gobbi Hilda alakított a Katona József Színházban, és amelyet nehéz szerepnek érez.
A Radnóti Színházban jelenleg Wajdi Mouawad Futótűz című darabjában és a Lear királyban láthatja a közönség, az Örkény Színházban a Macskajátékban, a Rózsavölgyi Szalonban az Előttem az élet című előadásban játszik.
Pályája fontos darabjai közül kiemelte G.B. Shaw Szent Johannáját, García Lorca Yermáját és Shakespeare A makrancos hölgyét, amelyekben a szolnoki Szigligeti Színházban szerepelt, a budapesti Katona József Színházban töltött időszakból Füst Milán Boldogtalanok című drámáját, amelyben Gobbi Hildával és Sinkó Lászlóval játszott, valamint A menekülés című darabot, amelyben Cserhalmi Györggyel dolgozott.
Az Új Színház-beli évekből Csehov Ivanovját, Lorca Vérnászát, Szép Ernő Patikáját, Vörösmarty Csongor és Tündéjéből Mirigy szerepét idézte fel, a Radnóti Színházban eltöltött két évtizedből többek között Albee Nem félünk a farkastól című művét, valamint McDonagh A kripli című darabját emelte ki.
"Mindent játszottam, a szerzőket is elég lenne felsorolni" - mondta Csomós Mari, akinek nevéhez több tucatnyi játék- és tévéfilmszerep is fűződik.
Ha a cím egy viselője elhalálozik, a megüresedett helyre a cím többi birtokosa egyhangú szavazással tehet javaslatot. A nemzet színésze cím annak adományozható, aki fő- vagy epizódszerepekben kimagasló teljesítményt nyújtott, betöltötte a 62. életévét, 40 évet a színészi pályán vagy legalább 20 évadot - évadonként legalább egy szerepben - a Nemzeti Színház színpadán töltött.
A nemzet színésze jelenleg Almási Éva (2016-tól), Andorai Péter (2015-től), Bodrogi Gyula (2007-től), Cserhalmi György (2014-től), Csomós Mari (2017-től), Haumann Péter (2010-től), Király Levente (2006-tól), Máthé Erzsi (2000-től), Molnár Piroska (2011-től), Szacsvay László (2015-től), Tordy Géza (2008-tól) és Törőcsik Mari (2000-től).
A cím korábbi birtokosai: Agárdy Gábor (2006-ban hunyt el), Avar István (2014-ben hunyt el), Berek Kati (2017-ben hunyt el), Bessenyei Ferenc (2004-ben hunyt el), Bitskey Tibor (2015-ben hunyt el), Darvas Iván (2007-ben hunyt el), Garas Dezső (2011-ben hunyt el), Gera Zoltán (2014-ben hunyt el), Kállai Ferenc (2010-ben hunyt el), Komlós Juci (2011-ben hunyt el), Kóti Árpád (2015-ben hunyt el), Lukács Margit (2002-ben hunyt el), Psota Irén (2016-ban hunyt el), Raksányi Gellért (2008-ban hunyt el), Sinkovits Imre (2001-ben hunyt el), Szabó Gyula (2014-ben hunyt el), Sztankay István (2014-ben hunyt el) és Zenthe Ferenc (2006-ban hunyt el).
Csomós Mari nevéhez számos színpadi és filmes alakítás fűződik. 1961-1965 között végezte el a Színművészeti Főiskolát Simon Zsuzsa osztályában. Veszprémbe szerződött 1965-1968 között. 1968-1971 között a kecskeméti Katona József Színház, 1971-1978 között a Szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. 1978-1983 között a Nemzeti Színház, 1983-1994 között a Katona József Színház alapító tagja. 1994-től az Új Színházban szerepelt 1997-ig, majd 1997-ben a Radnóti Miklós Színházhoz szerződött.
Művészi teljesítményét számos díjjal ismerték el: a Jászai Mari-díjat 1973-ban, az érdemes művész címet 1978-ban, a Kossuth-díjat 1996-ban vette át. Többször kapta meg a legjobb női alakításért a színikritikusok díját, 1999-ben a Halhatatlanok társulatának örökös tagjává választották.
Életrajz
Csomós Mari Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész 1943. szeptember 25-én született Vajdácskán, egy Sárospatak melletti kis bodrogközi faluban, négygyermekes családban. Katonatiszt apját többször áthelyezték, ezért sok helyen járt iskolába, Szerencstől kezdve Sátoraljaújhelyen, Nyíregyházán át Ráckevéig. Az érettségi után rögtön felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1965-ben végzett.
A veszprémi Petőfi Színházban kezdte pályafutását zenés-táncos szerepekkel, onnan 1968-ban a kecskeméti Katona József Színházba hívták. 1971-ben a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött, ahol Székely Gábor igazgató-főrendező olyan produkciókat állított színre, amelyekkel a teátrum országos hírnévre tett szert. Csomós Mari drámai tehetsége ekkor bontakozott ki olyan nagy formátumú főszerepekben, mint G.B. Shaw Szent Johannája, García Lorca Yermája, Shakespeare Makrancos hölgye vagy Csehov Három nővérének Másája.
Amikor Székely Gábor 1978-ban a Nemzeti Színház művészeti vezetője lett, Csomós Mari vele együtt ment Budapestre. Az ország első színházában Székely Gábor és a Kaposvárról érkező Zsámbéki Gábor rendezői szemléletével, módszerével színházi forradalmat indított el. A színésznő útja 1983-ban a markáns színházteremtő rendezőpárossal az önállósult Katona József Színházba vezetett. Itt az elkövetkező években kiváló, közösen gondolkodó és együttlélegző társulatban játszhatott, amely sikert sikerre halmozott, és külföldön is népszerű lett. Csomós Mari pályáján meghatározónak bizonyult a Katonában töltött tíz év, a szakma által is ekkor lett igazán elismert. Emlékezetes alakítása volt Nemesváraljai Gyarmaki Róza Füst Milán Boldogtalanok című drámájában, a lecsúszott Anya Spiró György Csirkefej című darabjában, Násztya Gorkij Éjjeli menedékhelyében, Gertrúd királyné Shakespeare Hamletjében.
1994-ben újra színházalapításba kapcsolódott be, amikor Székely Gábort követve csatlakozott az Új Színház társulatához. Gothár Péter és Novák Eszter rendezésében hálás főszerepeket alakított: Lorca Vérnászában az Anya, Vörösmarty Csongor és Tündéjében Mirigy, Szép Ernő Patikájában a Postamesterné, Csehov Ivanovjában Zinaida Szavisna, Brecht Koldusoperájában Kocsma Jenny lehetett.
Három évvel később, az Új Színház vezetőjének félreállítása után az akkor Bálint András által vezetett Radnóti Színházba szerződött, ahol a mai napig játszik. Itt is nagy hatású főszerepek következtek Valló Péter, Jordán Tamás, Zsótér Sándor és mások rendezésében: szenvedélyes Martha (Albee: Nem félünk a farkastól), élveteg Gurmizsszkaja (Osztrovszkij: Erdő), ravasz Máli néni Füst Milán darabjában, öregasszony (McDonagh: A kripli), Bertha Mason (Brontë: Jane Eyre). Játszotta Verát Térey János Protokoll, Dobozocskát Gogol Holt lelkek és Juliane Tesmant Ibsen Hedda Gabler című darabjában. Az idei évadban három előadásban látható, Dosztojevszkij A játékos, Shakespeare Lear király és Wajdi Mouawad Futótűz című darabjában. Nagy sikerrel szerepel a Rózsavölgyi Szalon Romain Gary (Émile Ajar) Előttem az élet című regényének jelenleg is repertoáron lévő színpadi változatában.
A színpad mellett a film sem idegen tőle, szerepelt egyebek között az első Jancsó-filmekben, Rényi Tamás Makrájában, a 141 perc a befejezetlen mondatból című alkotásban, a Jadviga párnájában, az Egyszer élünkben, a Presszóban és az Apacsok filmváltozatában. Számtalan tévéfilmben alakította a legkülönbözőbb női sorsokat, ilyen volt a Tóték, a Cserepes Margit házassága és a Nyolc évszak. A több mint száz színpadi szerep, több tucatnyi játék- és tévéfilmszerep mellett számtalan vers is szerepel repertoárjában.
Művészi teljesítményét számos díjjal ismerték el: a Jászai Mari-díjat 1973-ban, az érdemes művész címet 1978-ban, a Kossuth-díjat 1996-ban vehette át. Többször kapta meg a legjobb női alakításért a színikritikusok díját, 1975-ben a Fábri Zoltán által rendezett 141 perc... női főszerepéért a filmkritikusok díját ítélték neki oda, 1999-ben a Halhatatlanok társulatának örökös tagjává választották. 2014-ben Prima Primissima díjat kapott, 2016-ban Hazám-díjjal tüntették ki.
Egy interjújában így nyilatkozott: "Azt írják, mondják, hogy a mély belső átéléssel, nagy lélektani hitelességgel megformált színészi alakításaimért érdemeltem ki e kitüntetéseket, aminek őszintén örülök, de amikor próbákra, előadásokra megyek, mindet otthon hagyom... Vallomás helyett játszom, a színház az életem, szerepeim mindent elmondanak rólam, hisz mindegyikben van belőlem valami".