Csinos templom a Turóc mentén

A pribóci templom északi oldala, a szűkös hely felől nézve (a szerző felvétele)

A Vág folyó és az Alacsony-Tátra közötti kies, szinte mindig üdezöld Turóci-medence valamennyi középkori alapítású egyháza folyóvizek és utak mentén épült. Földrajzi kuriózum, hogy a hegykoszorú övezte, 400–500 méter tengerszintfeletti magasságú, természet alkotta teknőt Turóci „fennsíknak” nevezi az irodalom, holott a délebbre levő Zólyom és Nyitra megyék magaslatai jóval fölötte vannak. Mályusz Elemér történész 1922-ben megjelent munkájában – Turóc megye kialakulása – ugyancsak, következetesen fennsíknak írja le a tájat. Talán az lehet rá a magyarázat, hogy a Duna-medence és síksága felől északnak tekintve – szubjektíven – felső vidéknek, azaz Felvidéknek emlegették.

A kitűnő Mályusz professzor (1898 –1989) alapvető könyvében végigvezeti a betelepülés irányát és folyamatát. Zólyom felől a 13. század kezdetétől fogva, a Turóc folyó és mellékvizei mentén. Ezen a nyomon haladunk tovább mi is.

Nem kevesebb, mint hét középkori egyházas település templomai állnak előttünk. Elsőként Pribóc község (Pribovce) keresztútjánál tartottunk pihenőt; a 15. század első harmadában épült, jelenleg „piktoreszknek” mondható templom közelében, 422 méter magasságban. Először 1230 és 1285 között bukkant fel a helység neve levélben, „Pribouch” alakban, a közelben található Znió-váraljai premontrei konvent IV. Béla korabeli irattárában. A település már 1235-ben szerepelt II. Endre király adománylevelében, amelyben az uralkodó Radun comesnek – őrgrófnak – ajándékozta hűségéért. Majd 1294-ig több oklevélben is olvasható a „ville Pribouch” alak. Később, hosszú szünet után, 1534-ben és 1543-ban jelentkeztek újabb keletű iratok, „Prebowecz” névvel.

Korábbi, esetleg román stílusú egyház voltáról nem maradt fenn adat. A 15. század első felében készült a provinciális gótikus stílusú templom, Szent Simon és Szent Júdás apostolok tiszteletére: a parókia História Domusa szerint 1433-ban, a micsinyei Ladislaus kegyuraság szorgalmából és donációjából. Épített harangtorony nélküli, egyhajós épület, a zsindelyborítású tetőgerincen barokkos formájú, fából ácsolt, sisakos huszártoronnyal. Az ágostai – lutheránus – hitvallást és híveit szolgálta az Isten háza 1580-tól 1673-ig; a 17. század első felében, felvidéki reneszánsz stílusban megújították, majd kibővítették a nemes és nemzetes Benitzky família kegyes áldozatából, 1640-ben.

A Simon-Júdás egyház – az 1900-as évekig ismétlődő átformálások dacára – nagy részben megőrizte eredeti formáját. Főként a külseje. Régi fényképen látható a középkori arányú és igényes kivitelű épület, a gyülekezeti terem nyugat felé meghosszabbított karzatával. Kicsiny, fedett belépőből nyílik bejárat a hajóba, utána a hozzá csatlakozó szentélybe. Félnyolcszöggel záródik a kelet felé tájolt, kései gótikus stílusú, keresztboltozatú apszis, a belőle nyíló apró helyiséggel. Annak kicsiny volta miatt készült a hajóhoz az északra néző, tágas sekrestye. Az arányos alaprajzú szentély három résablakán, valamint a hajó mindkét oldalán levő, szabatosan egyforma ablakain keresztül jut be világosság a templomba. Kívül összesen kilenc, egyforma magas támpillér tart ellen a falaknak, azok biztosítják a szentély 15. századi és hajó 18. századi, gipsz­stukkófödém mennyezetét. Az északi oldalon egy kívül henger formájú, több kisablakos csigalépcsőház visz fel a padlástérbe. Fölébe fazsindellyel borított padláshéjazat készült, az óriási felületű, meredek oromzatú, mesterien ácsolt tetetővel olyan lett az egész épület, mint egy szép makett.