Csehovi történet Anatólia közepéről

Nos, ha a Téli álomról csak annyit árulunk el, hogy egy török dráma, akkor már sejthető, hogy egy nagyságrenddel kisebb közönségre számíthat, ha pedig hozzátesszük, hogy 196 perc a hossza, akkor a tavalyi cannes-i filmfesztiválon a legjobb filmért elnyert Aranypálma-díj ellenére ezt a becsült nézőszámot is eloszthatjuk tízzel. Így aztán nem csupán a forgalmazó részéről rendkívül bátor és valószínűleg nem kifizetődő ötlet Nuri Bilge Ceylan alkotásának bemutatása, de az azt műsorra tűző mozik számára sem.

A három Csehov-elbeszélés által ihletett történet főszereplője Aydin (Haluk Bilginer zseniális alakításában), az önmagát nyugdíjazó egykori színész, aki egy kisebb szállodát vezetve kifejezetten jómódban él Anatólia közepén. Fiatal feleségével már egy ideje elhidegültek egymástól, velük élő húgával szintén nem rózsás a kapcsolata. Amikor azonban egy kisfiú bedobja a kocsija ablakát kővel, majdnem halálos balesetet okozva, a maradék idill is felborul. A gyermek apja egy megkeseredett, agresszív, alkoholista munkanélküli, és habár az öccse próbálja békíteni az ellentéteket, az eltérő társadalmi rétegek találkozása lavinaszerűen indítja el a konfliktusokat.

Mint a korábban viszonylag kevés párbeszéddel és inkább több csenddel dolgozó rendező egy interjúban elmondta, ha már a szereplők sokat beszélnek, fontos volt, hogy a szövegkönyv Dosztojevszkijhez hasonlóan intellektuális és kreatív legyen. Valóban: a film egyik kulcsjelenetében egy Shakespeare-idézet is elhangzik, emellett pedig a film hangulatából, párbeszédeiből végig süt az irodalmiság, és bár Anatólia zord tája festői, a lényeges jelenetek elsősorban zárt terekben játszódnak, a filmet könnyedén lehetne színházra is átültetni.

A Téli álom nem érdemtelenül nyerte el Cannes-ban a fődíjat, hiszen igazi remekmű. Kamaradrámai eszközökkel tökéletes és kifejezetten univerzális társadalomrajzot alkot a szegényebb és a magát intellektuálisan feljebb érző gazdagabb rétegről az anyagi különbségeken túl egészen a vallási és erkölcsi eltérésekig, valamint az emberi természetről, a másik féllel szembeni dominancia kényszeres megszerzéséről és fenntartásáról. A színészek mind első osztályúak, a karakterek pedig valósabbak aligha lehetnének – ahogyan a rendező sorra viszi fel a színeket és árnyékolja a figurákat, hátrébb állunk, és már csak kívülállóként nézzük a táncukat. Azonban hiába érzékeljük a mű zsenialitását minden pillanatban, akkor is 196 perc hosszúságú (hozzátesszük, a rendezőnek nagy önuralmat kellett tanúsítania, hogy az eredeti négy és fél órás játékidőt ekkorára kurtítsa). És akármilyen érdekesek a szereplők hosszadalmas erkölcsi és filozófiai vitái, az ezeket bemutató és egymást váltogató, olykor húsz- perces jelenetek végtelennek tűnnek, ha pedig a tempóra csak annyit mondunk, hogy nagyon lassú, akkor még bőven nem voltunk elég kifejezők. A Téli álom így amilyen lenyűgöző emberiességében, mélységében és hangulatában, annyira embert próbáló feladatot is jelent a néző számára a terjedelmével. A ráfordított energiát így is bőven meghálálja, azonban különösebb érvágás nélkül el lehetett volna mesélni a történetet mondjuk ötven perccel rövidebben is.

Téli álom (Kis Uykusu)
Színes, feliratos, török–francia–német filmdráma, 196 perc, 2014
Rendező: Nuri Bilge Ceylan
Szereplők: Haluk Bilginer, Melisa Sözen, Demet Akbag, Ayberk Pekcan
9