Kultúra
Commedia dell’arte a beatkorszakban
Egy fenékkel két lovat: Goldoni-átirat a hatvanas évek Angliájába helyezve
Az Egy fenékkel két lovat című előadás Goldoni Két úr szolgája című darabjának kortárs átirata, helyszínét a szerző, Richard Bean a hatvanas évek Angliájába helyezte át. Az új verzió egy maffiacsaládról szól, a történetben Francis Henshall (Nagy Dániel Viktor) egyszerre két bűnözőnek is az „alkalmazottja” lesz. Az előadásban Dékány Barnabás önjelölt színészt alakít, aki beleszeret a maffiavezér (Lukáts Andor) lányába, Pauline Clenchbe (Rujder Vivien). A tévedések és a tudatlanság helyzetkomiku-mára építő, commedia dell’arte gyökerű előadás alaphelyzetében azonban még van egy csavar: váratlanul felbukkan Pauline egykori, halottnak hitt vőlegénye. Az előadást Pelsőczy Réka rendezésében nemrég a Belvárosi Színházban mutatta be az Orlai Produkció, a nyár folyamán az ország több helyén lesz látható: július 16-án Pécsett, majd Dunaföldváron, aztán a balatonföldvári Kultkikötő programján, végül augusztusban a Városmajori Szabadtéri Színpadon, a Budapesti Nyári Fesztiválon.
Dékány Barnabás lapunknak elmondta: az általa alakított Alan Dangle figurája kicsit szerencsétlen, „van benne valami Woody Allen-es”. „Nagyon szeretne színész lenni, de egyelőre inkább önjelölt, mintsem valódi művész, idézetekben beszél, és mindent egy kicsit túlreagál” – tette hozzá. Szavai szerint ezt a karaktert eljátszani nehezebb feladat, mint amilyennek elsőre gondolta, ki kellett találni, hogyan lehet azokat a finomságokat hozzátenni, amitől ez a szerencsétlen figura mégis szerethető lesz. „A színészi pálya elejére ez a bizonytalanság és túljátszás nagyon jellemző, az embernek akkor még nincs annyi önismerete, hogy tudja mi a sok, erre próbálok visszaemlékezni” – magyarázta.
A darab annak ellenére, hogy Goldoni-feldolgozás, a hatvanas évek Brigthonjában játszódik. Dékány Barnabás szerint azonban ez nem jelent gondot értelmezési szempontból. „Goldoniról és Molière-ről is azt gondolom, hogy bármilyen kontextusban megállja a helyét, ha jól van dramatizálva. A beat Angliából jött, ott ez nagyon szerves része a kultúrának, de nekünk is van hozzá közünk, hiszen nekünk is volt beatkorszakunk” – mondta.
A színész úgy véli: bár a kritikák szerint a darabnak nincs tétje az egyszerű nevettetésen túl, ő ezt másként gondolja. „Ha jól csináljuk, ez egy nagyon nemes műfaj. Azon vagyunk, hogy minél több sorsot, karaktert bemutassunk. A fő célunk a nevettetés, ezt jól csinálni nem könnyű feladat. Az a jó, ha a közönség úgy megy haza, hogy szebb lett a napja” – hangsúlyozta.
A vígjátékoknak ez a típusa leginkább akrobatamutatványhoz hasonlít, a színészeknek nagyon oda kell figyelniük egymásra, hogy minden poén „üljön”. Dékány felhívta a figyelmet, hogy elképesztően számít a ritmus, a tempó, az, hogy a jeleneteknek meglegyen a lendületük. „Nagy Dani, a főszereplő rendkívül ügyes színész, rengeteget zsonglőrködik a színpadon. Ez alatt nem csak az akrobatikus elemeket értem; sokszor, gyorsan kell váltania, közben pedig a nézőkkel is kommunikál. Ez a legkeményebb, ehhez próbálunk mi is alkalmazkodni” – mondta Dékány, hozzátéve, hogy ebben a műfajban ő még nem próbálta ki magát.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a közös munka eredménye a közösségen múlik. „A csapat, a légkör a legfontosabb, és az erős. Színészileg és emberileg is jó találkozásokat éltünk meg. Pelsőczy Réka olyan embereket válogatott össze, akikkel remekül lehetett együttdolgozni, de máshogy nem is lehetett volna megcsinálni az előadást. Amikor a Jurányiban, majd a Belvárosi Színházban próbáltunk, rengetegszer előfordult, hogy ott maradtunk és megnéztük egymás jeleneteit, jó érzés volt, hogy ennyire érdeklődünk egymás munkája iránt” – mesélte a színész.
A próbafolyamat során egyébként sok poént, geget tettek hozzá ők is a jelentekhez. „Ez a darab nagyon sok szempontból a miénk. Rengeteget ötleteltünk közösen” – mondta. A kérdésre, hogy az Angliában játszódó szituációk mennyire felelnek meg a magyar valóságnak, azt válaszolta: ez az előadás inkább egyfajta utazás. „Nem hiszem, hogy a magyar viszonyokra vonatkoztatható, de ez nem okoz hiányérzetet. Sokkal inkább a figurákról, az ember működéséről szól” – mutatott rá.