Kultúra

Comédie-Francaise: viharos hónapok után megvan az új vezető

Nem a miniszter favoritját nevezte ki az államfő

A magyarországi színházigazgató-választások körüli események tükrében érdekesség, ami a világhírű francia teátrum, a nemzeti színház státusának megfelelő Comédie-Francaise új igazgatójának kinevezését övezi. A francia média arról ír: Hollande elnök a miniszter kedveltje helyett a társulatból érkező pályázót választotta – feltételezések szerint azért, mert a leendő igazgató jó kapcsolatot ápol egy kollégájával, aki pedig az államfőt támogatta még az elnökválasztási kampányban.

A szakma által elismert Éric Ruf rendező-színész-díszlettervezőt választotta Francois Hollande francia államfő a világhírű, a nemzeti színházi státusnak megfelelő párizsi Comédie-Francaise igazgatójának, a kinevezést a minisztertanács szerdai ülésén jelentették be – tájékoztatott a viharos fejlemények lezárásáról a francia sajtó.

A La Libération honlapján olvasható összefoglaló szerint a 45 éves művész több mint húsz éve a társulat tagja, Muriel Mayette-Holtzot válthatja augusz­tus elejétől a direktori székben. A színházat nyolc évig vezető színésznő, a Comédie-Francaise első női igazgatója az utóbbi időben erősödő ellenállásba ütközött a társulat részéről, amely kétségbe vonta művészeti döntéseit, és rosszul viselte, hogy önálló vezetési módszert vitt. Az év elején levélben kérték is, hogy a kulturális tárcavezető ne hosszabbítsa majd meg a mandátumát. A két ciklust kitöltő igazgatónő elődje pedig, a 2006-ig regnáló Marcel Bozonnet egyaránt ütközött a politikával és a társulattal is. A La Libération megjegyzi: az új vezető, Éric Ruf nyilván nem vonhatja ki magát a házat jellemző féltékenységi viharok alól, a kulturális miniszter, Aurélie Filippetti ezért akart külső embert az igazgatói székbe, mégpedig Stéphane Braunschweig rendezőt, a párizsi Théatre national de la Colline igazgatóját. Ezt írja a Le Monde című napilap honlapján olvasható összefoglaló is, amely szerint a négy pályázó közül a fentebbi két jelentkező dosszié­ja került a köztársasági elnök, Francois Hollande asztalára. Ugyanis az államfő nevezi ki a teátrum igazgatóját a minisztertanács ülésén, a miniszter felterjesztése után.

Ám az államfő mégsem a miniszter kívánságára, hanem önállóan döntött. A Le Monde – és más médiumok – szerint egyesek úgy tartják: azért eshetett Hollande választása Éric Ruf pályázatára, mert Ruf a társulat egyik legmeghatározóbb tagjának, Denis Podalydes-nek a barátja és közeli munkatársa – több rendezésének díszlettervezője vagy szereplője –, aki pedig az elnökválasztási kampányban nyíltan támogatta Hollande jelöltségét. Ezen feltételezések szerint továbbá Ruf jelentkezése tulajdonképpen Podalydes „elmaszkírozott” pályázata. Podalydes azonban – folytatódik a Le Monde elemzése – hosszú ideje bizonygatja, hogy a helye nem a vezetőségben van, hanem mindenekelőtt játszani és rendezni szeret. Ruf pedig néhány hónapja azt jelentette be, hogyha igazgató lenne, akkor lemondana társulati tagságáról – amely a teát­rum XIV. Lajos általi, 1680-as alapítása óta intézményes és speciálisan szabályozott forma –, valamint a szereplésről, de rendezőként és díszlettervezőként továbbra is feladatokat vállalna.