Kultúra

Boszorkányüldözésről költői nyelven

„Ez a regény egy vers” – Darvasi László új könyve megtörtént eseményeken alapszik, központi motívuma az őrület és a félelem

Darvasi László új regénye, a Taligás egyszerre bizarr és szokatlanul költői. Nyelvhasználata inkább a lírához, mintsem az epikához kötődik, témaválasztása pedig valós alapokon nyugszik: 1728-ban boszorkányság vádjával tizenkét embert égettek meg egyetlen nap alatt Szegeden.

A Magvető Kiadónál megjelent mű nem egyértelműen történelmi regény, éppen annyira szól szerelemről, félelemről és politikai ármánykodásról, mint Magyarország múltjának egyik szeletéről. A történet némi rokonságot mutat Darvasi két korábbi regényével, a Könnymutatványosok legendájával és a Virágzabálókkal, néhány motívum, szereplő „átvándorolt” ebbe a könyvbe is.

A keretes szerkezetű mű a szegedi boszorkányégetéstől indul és ugyanoda tér vissza. Ami közte van: utazás, kaland, nyomozás és magyarázat a főszereplőben folyamatosan felmerülő kérdésekre. A regény befogadóját az információhiány hajtja előre ebben a remekül megkomponált merényletben, amelynek mozaikjai lassan állnak össze. Sosem lehet tudni, ki a báb és ki a bábos, hogy ki irányítja a szálakat, minden bizonytalan. A történet főszereplője és elbeszélője a Taligás, aki egyszerre nézi kívülről és belülről az eseményeket: ő az egyetlen, akinek lehetősége van átlátni, átérezni és megörökíteni mindazt, ami történik. Nemcsak mesélő vagy krónikás, hanem tanú is. Egy élő költemény.

Taligás vándorköltő, könyvárus, a szavak értője és hordozója. Portékájával járja Európa országait, kereskedik, szaval, könyvritkaságokat szerez be. Irodalommal kel és irodalommal fekszik, taligája és elméje mindig tele van előhúzható, éppen az aktuális helyzethez illő versekkel. Rendíthetetlenül bízik a szavak erejében, mondataiban megtaláljuk az író ars poeticáját is. „A szónak, ha lejegyzik, súlya lesz.” Szabad életmódját a fogadósnőhoz, Paulinához fűződő szerelme sem töri meg, a háttérben zajló rejtélyes hatalmi harcok azonban igen: Wolzbein titkos tanácsos bízza meg egy küldetéssel, fiát, a bolond és néma, ám csodaszép Juliust kell Bécsből Szegedre kísérnie. Közben az országot súlyos gondok gyötrik: szárazság, éhínség, csecsemőhalál, a miértekre nincs válasz. A befolyásosabbak megoldás helyett inkább bűnbakot keresnek. Darvasi egy történelmi tényből kiindulva építette fel regényét: a Szegedet sújtó sorscsapásokért 1728 júliusában a bábákat, füvesasszonyokat tették felelőssé, koncepciós perekben ítélték el, majd küldték máglyára őket.

A könyvben megjelenő leggyakoribb szó: „félek”. A félelem voltaképpen megalapozott, ám konkrét oka sokáig nincs, Taligás valami ismeretlen veszélytől tart, rossz előérzetek gyötrik, szorong. „Mert bizony arra, hogy ilyen sokat és ennyire vég nélkül félek, aligha hihetem, hogy mentséget találnék.” Meghatározhatatlan félelmével párhuzamba állíthatók időről időre rátörő epilepsziás rohamai, amelyek nem betegségként, hanem egy rejtélyes, megfoghatatlan erőként szerepelnek, mintha a képzelt vagy valós üldözők olykor, a legváratlanabb pillanatban tényleg megtalálnák és elvernék a „szóhordót”, míg habzani nem kezd a szája. A bolondság, az őrület – amely az őt gyötrő titokzatos rohamokhoz is társítható – a regény egyik központi motívuma. Taligás egyébként is furcsa figura, ám különc karakteréhez nagyban hozzá járul társasága, Barbara, aki egy üvegedényben lakó, se nem élő, se nem holt emberi torzszülött, egy gnóm és Julius, a bolond, gyermeki szinten rekedt, tündérszép fiú.

Sok furcsaság és hihetetlen elem szövi át a történet: a helyi szerzetesnek táncol a hátán az odatetovált dervis, a Hamlet nevű kismalac híreket szállít, a püspök titkára, Róth állandóan más alakban mutatkozik meg. Ezek mégsem csodaként vagy varázslatként jelennek meg, hanem az élet természetes velejáróiként, mi pedig magától értetődő jelenségként vesszük őket tudomásul. Erre a Darvasi által használt nyelvezet is rásegít, amely egyszerre ad pontos, realista leírásokat és használ rengeteg költői képet, illetve irodalmi utalást. Közben bizarr ellenpontként szolgálnak a boszorkánysággal megvádolt egyszerű emberek, akikre éppen hasonló furmányokat próbálnak rábizonyítani, noha nincs közük semmilyen természetfeletti erőhöz. Ez a történet a szavak erejéről, a valóság és a költészet rafinált viszonyáról szól. „A szó, ha nem költészet, még nagyobb ravaszságot mutat. A költői szó inkább magának ravasz, és az örökkévalóval méregeti magát. Az élet nyersebb beszéde azonban az életen magán akar kifogni. A költészet a halált akarja becsapni, a hétköznapi szó viszont az életet.” A kötet címe, a Taligás talán nem annyira csábító, ám a történetet elolvasva világossá válik, hogy ez az egyetlen lehetséges szó, amelyet a szerző a könyv borítójára írhatott.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom