Kultúra
Bőséget, egészséget, rontásmentességet!
Karácsonyi étkezési szokások
Mert az ünnep nem ünnep terített asztal nélkül. Eleink is jól tudták ezt, olyannyira, hogy még a karácsonyi asztalterítőnek is különös jelentőséget, gyógyító erőt tulajdonítottak. Vannak magyarlakta vidékek, ahol az asztalról lekerülő abroszt nem is mosták ki, hanem gondosan eltették, s ha valamelyik háziállat megbetegedett, ráterítették a hátára, megdörgölték vele a beteg jószágot, vagy az istálló küszöbére terítették, s az állatot átvezették rajta a mielőbbi gyógyulása érdekében. Másutt a karácsonyi abroszt tavasszal vetőabrosznak használták, és abból vetették az első gabonamagvakat, hogy bő termés legyen. A karácsonyi asztalt régen szilveszterkor vagy vízkeresztkor szedték le.

Karácsony napján már kevesebb figyelmet szentelnek az ételnek: ilyenkor nem is főznek, hiszen bőségesen maradt az előző napon készítettből. A nagy vendégjárások napja ez, ilyenkor látogatják egymást a családtagok, s a vendégváró háziasszony esetenként szükségét érzi, hogy újabb fogásokkal kápráztassa el az érkezőket. Ekkor kerülhet esetleg sertésből készült étel az asztalra, habár az inkább a szilveszteri menüsor része, hiszen „Szilveszterre a hal elúszik, a szárnyas elrepül, ezért az asztalra a malac kerül”.
A karácsonyi étkeknek egyébként bőségvarázsló erőt tulajdonítanak manapság is, egykoron pedig ez fokozottan jellemző volt: a bab, a borsó, a mák a bőséget biztosítja, a fokhagyma védi az egészséget, a rontás elhárítására diót használtak, a méz az egész életet édessé tette. Kitüntetett szerepe van az étkezésnél a piros almának, mely az élet és az egészség szimbóluma.
Akármi kerüljön is azonban az asztalra, legyen az hagyományos vagy korszerűsített menüsor, halászlé vagy göngyölt pulyka, az asztali áldás nem maradhat el: „Jöjj el Jézus, légy vendégünk, áldd, meg, amit adtál Nékünk! Békés, meghitt karácsonyi ünnepeket kívánunk!”