Bős és Nyék-Várkony regényes múltja
Rejtőzködő Magyarország 893–895.
A bősi templom gótikus szentélye (A szerző felvétele)
Aztán 1332-ben „Bess” néven írták nevüket a pápai dézsmajegyzékben. Hunyadi Mátyás 1468-ban vásártartási joggal ruházta fel az akkor már rangos települést, 1553-ban pedig 23 portája adózott. Bős legfőbb kulturális értéke az Antiochiai Szent Margit titulusú középkori templom. A 14. században épült korai gótikus stílusban, a 15. század végén átformálták és kibővítették. Kegyuraságai az ősi Amadé grófok voltak, egészen a nemzetség 1845. évi kihalásáig. Az újkorban barokkosított, tekintélyes nagyságú templom szentélye keleti irányba tájolt, a fél-nyolcszögzáródású, támpilléres apszis ablakai csúcsívesek. Az északi sekrestye falán keskeny, gótikus résablak nyílik. A nyugati oldal köpcös derekú, négy fiatornyos gúlatornya ugyancsak középkori eredetű, a csilizközi táj jellegzetessége.
Másik mai helyszínünk, Várkony község Pozsonytól negyven kilométerre keletre fekszik, színmagyar lakosú falvak között, 2011-ben a 2578 lakosából 2183 magyar nevű személyt írtak össze. A helység első írásos felbukkanása 1015-ből származik, egyházközsége a kora középkorból gyökerezik. Ez is az Amadé urak fészke volt, akiknek középkori eredetű várkastélya a 17. században nyomtalanul eltűnt. Egyes történelembúvárok szerint a sok helyen előforduló Várkony (ma szlovákul Vrakun) helységnév avar kori településeket nevez meg, amelyek túlélték a honfoglalást. Olvasatuk szerint a névszó jelentése „vár kun”, de nem árt óvatosnak lennünk az efféle, divatos etimologizálással, a ködhasogató korszakolgatással.
Az élővizekkel, buján zöldellő csatornákkal és az ősi Duna holtágával körülfolyt település neve – egy másik forrás szerint – 1260-ban Warkun, 1284-ben pedig Warkon alakban szerepelt írásban. Akkortájt a német eredetű Gut-Keled nemzetségbeli Omodé ispáné volt a vidék birtoka, aki a tatár seregekkel szembeni vitézségével kiérdemelte IV. Béla királytól a bősi és várkonyi birtokokat. A Pázmány Péter érsekségének idejében történt egyházmegyei összeírás szerint a falu parókiája már 1380-ban állt. Templomának titulusa Szent Jakab apostol, a dombhátra épített, nyugati tornyos, keletelt szentélyű istenháza a 14. században készült. A sziget legnagyobb méretű templomai közé tartozott, sokszög záródású apszisának mélyen ülő csúcsíves ablakai feltűnően keskeny résűek, a háromkaréjos, lóhere alakú mérművek az Anjou-kori gótika divatját idézik fel. Boltozatának kőbordái, faragott zárókövei az 1300-as évek derekán készülhettek, a szentély északi falába süllyesztett szentségtartó fülke – eredeti kovácsoltvas ráccsal – már a rá következő évszázadból való.
A vizenyős vidék korabeli templomainak túlnyomó részét égetett agyagtéglákból építették, ám a várkonyi templom kivételesen tört és faragott kőből, oltott mészhabarccsal készült. Nyék és Várkony községet 1940-ben egyesítették, egy csatorna választja el őket egymástól.
A tudós Ipolyi Arnold 1858. évi ottjártakor még látta és leírta a templom déli oldalán Szent Kristóf alakjának „kolosszális festvény maradványát”, amely a teljes falat betakarta. Az úton járók és zarándokok védelmezőjének képmása azóta rég eltűnt az újabb és újabb vakolatrétegek alatt. Legutóbbi ottjártunkkor teljes külső renoválás zajlott a templomon, nem sikerült bejutnunk.
A korábbi időkben hozzá nem értő mesterek vakolásait ezúttal műemlékes szakemberek igazítják helyre a középkori ablakokon és a déli főbejárat 14. századi díszkapuján.