Boldogfa kétezer éves temploma

A település határától három kilométerre fekvő Boldogfa (szlovákul: Boldog) község lakónak száma 1975-ben 405 volt, amiből 395-en vallották magukat magyarnak. A kilencvenhat százalékos arány az óta sokat gyengült, mivel sok fiatal szlovák „újkapitalista” beköltözött a csöndes helységbe.

Boldogfa neve az ünnepélyesen hangzó régi magyar „Boldogasszonyfalva” szó rövidülésével keletkezett. A 16. század végéig megélt településnév – mint az ősi tót megfelelője, Matka Boz’ina és a későbbi német változata: Frauendorf – a köz­ség ősi Nagyboldogasszony-egyházára utal. Egy immár 676 esztendeje, 1343. május 1-jén a pozsonyi káptalan előtt hitelesített záloglevelében lép színre először a Szűz Mária tiszteletére emelt kőtemplom.

A jelenleg is látható, nyugati tornyos épület már évtizedek óta létezett. Keletkezése az 1276 körüli évekre tehető, amikor a terület birtokosa, s egyben a falu kegyurasága, Tolvaj Jakab plébánia alapítására szánta el magát. Az első templom nyugati, belső oldalának két kőpilléren nyugvó karzata ennek a mecenatúrának a máig látható bizonyítéka. A jellemzően 13. századi egyház hosszúkás hajójához kicsiny félköríves apszis kapcsolódott, a bejárat a déli oldalról nyílt. Fölötte a három román stílusú tölcsérablakon át jutott be fény a belső térbe. Az orgonakarzatot tartó oszlopok gondoskodtak a homlokfal fölé magasodó, négyszögletes harangtorony alátámasztatásáról.

A téglából és (másodlagosan felhasznált) faragott kőből épült Árpád-kori építményt a következő évszázadokban egyre-másra bővítették. A község 1358-ban az óbudai Klarissza apácák tulajdonába került, majd hamarosan Boldogasszonyfalva lett a ferencesek női rendjének Pozsony megyei birtokközpontja. Az 1360-as években a templom gyülekezeti terét keleti irányba meghosszabbították, majd egyforma szélességű, fél nyolcszög szentéllyel zárták le. Az új épületszakaszt az 1400-as években, csúcsíves stílusban boltozták be. A tekintélyes falvastagságok nem tették szükségessé a külső támpilléreket. Az egyszerű szerkesztésű hálóboltozat faragott gyámköveinek címerpajzs formája a Jagelló-házi uralkodók dicső korszakára emlékeztet.

1605-ben Bocskai István Pozsony ellen vonuló hadserege felgyújtotta a fallal körbekerítetett boldogfai templomot, amelyet a katolikus szenci polgárok fegyverrel próbáltak megvédeni. Az elszenvedett károkat hat év alatt kijavították, de a Bethlen Gábor-féle újabb háború során – 1619 és 1621 között – a templom ismét károkat szenvedett. 1963-ig szinte még a műemlékes szakma számára is ismeretlen volt a boldogfai egyház. Az akkoriban megkezdett régészeti kutatás, majd a feltárások során levert vakolatrétegek alatt lappangó, minden építészeti korszakot átfogó részletek előtűnése során előkerült a déli fal román kori kapuzata, majd a félköríves timpanonban egy különösen szép rajzolatú faragott kőkereszt. Alább a megásott falszövetből kirajzolódott egy római kori sírkápolna is: hétszer hét méteres pogány szentély. Kváderköveinek nagy részét felhasználták a 13. századi építkezéskor. Egy helyben megtalált latin feliratos kőtábla tanúsága szerint az antik építmény Quintus Atilius és a családja temetkezési helye volt a 2. század derekán.