Kultúra
Bogányi Gergely ingyenes zongorakoncertet ad a Zeneakadémia előtt
A zongorafutamok után a képzőművészeté lesz a fő szerep
Terézváros önkormányzata 2011-ben indította el szabadtéri összművészeti estjeit.
A Liszt-bicentenárium alkalmából mintegy kétezren hallhatták játszani Bogányi Gergelyt az Operaház előtt, és láthattak a dalszínház épületére komponált egyedi video-installációkat.
Az emlékezetes estből időközben hagyomány lett; az Andrássy úti helyszín mellé pedig egy új ikonikus közterület, a Liszt Ferenc tér is beillesztődött.
Bogányi Gergely Magyarország és a világ leghíresebb koncerttermei után most egykori tanulmányai színhelyére tér vissza.
Itt, a Zeneakadémián debütált három évvel ezelőtt az általa konstruált és róla elnevezett egyedi felépítésű zongora is – ezt a hangszert szólaltatja meg a mester a szabadtéri koncertre látogatók előtt.
A repertoáron Liszt-mű, Liszt Gounod- és Mozart-feldolgozásai, Debussy darabjai és Csajkovszkij. Játék, feszültség és harmónia; élmények, érzelmek és impressziók az emberi életút fordulópontjai mentén.
Bár – Debussyvel szólva – a zene célja a gyönyörködtetés, a Bogányit ismerők még ennél is többre számíthatnak. A művész fellépéseit nem véletlenül hasonlítják a Liszt-jelenséghez: a koncert örvényében eggyé válik hangszer, zongorista és muzsika, csak akkor és csak ott létrejövő személyes zenei világ születik.
A zongorafutamok után a képzőművészeté lesz a fő szerep. A Korb Flóris és Griegl Kálmán tervezte zenepalota gazdagon díszített épületének homlokzatán Gábor Éva Mária, Gutema Dávid, Mikulán Dávid és Pál Gábor video-installáció lesznek láthatók. A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségéhez tartozó alkotók egy-egy Csajkovszkij-motívumot választva, a palota kivételes ornamentikáját alapul véve hozták létre műveiket.
A térítésmentesen látogatható estre Terézváros önkormányzata szeretettel hív és vár minden érdeklődőt és művészetbarátot, 2018. június 15-én, pénteken, 20 órától, a Zeneakadémia előtt.
A térre kihelyezett székek érkezési sorrendben foglalhatóak el.