Kultúra
Betlehemi jászolkiállítás a Mezőgazdasági Múzeumban
A tárlat január 8-ig tekinthető meg

Elmondása szerint a tárlatra kiírt pályázaton hivatásos és műkedvelő népművészek, iparművészek, képzőművészek egyaránt elindultak; a pályázat népszerűségét pedig jól mutatja, hogy a határon túli résztvevők száma is igen magas volt.
A Betlehemi jászolkiállítás autentikusan adja át az advent üzenetét: hogy karácsony ünnepén kire is várunk - hívta fel a figyelmet Szalay-Bobrovniczky Alexandra, hozzátéve: a rendezvény jól illeszkedik a főváros ünnepi programjaihoz is.
Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöke emlékeztetett arra, hogy a gazdaságban egyre gyorsul ugyan a digitalizáció és a robotizálás, de az embert, az emberi kreativitást nem lehet helyettesíteni; ezért is fontosak az olyan rendezvények, mint a Betlehemi jászolkiállítás.
A kiállítást megnyitó Szedlacsek Emília, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztályának vezetője elmondta, hogy a beküldött pályamunkák változatos technikákkal és különböző alapanyagok felhasználásával készültek. A kiállított munkák sorában a jászolok mellett láthatók az adventi-karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó egyéb alkotások is - számolt be.
A megnyitón köszöntőt mondott László Sándor, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Kézműipari Tagozatának alelnöke, valamint Brückner Ákos Előd ciszterci plébános is.
A kiállításon való részvételre a Magyar Kézművességért Alapítvány - az IPOSZ-szal, a BKIK Kézműipari Tagozatával, a Ciszterci Egyházközséggel és a Szaleziánummal együttműködve - hirdetett nyílt pályázatot, amelyre hazai és határon túli magyar kézművesek, népművészek, képző- és iparművészek, hivatásos és műkedvelő alkotók, egyéni pályázók és közösségek egyaránt jelentkezhettek. A 24. Betlehemi jászolpályázat eredményhirdetésén a szakmai zsűri javaslatai alapján díjakat adtak át. Hasonlóan az előző évekhez, a kiállítás anyagából idén is színes fotóalbum készült.
A tárlat a Mezőgazdasági Múzeumban és Veszprémben, a Szaleziánum Érsekségi Turisztikai Központban egyaránt 2018. január 7-ig tekinthető meg.