Kultúra

Bartókot idézi meg az idei zeneszerzőverseny

Augusztus 21-ig várják a pályaműveket

Bartók Béla személyiség vagy művészete ihlette pályaműveket várnak az idei Új Magyar Zenei Fórum Zeneszerzőversenyen. 

Pályázni - augusztus 21-ig - ezúttal is nagyzenekari és kamaraegyüttesre írott művek kategóriájában lehet, újítás viszont, hogy a jelentkezési korhatár tíz évvel, 50 évre emelkedett.

Az elődöntő után a döntő zsűrije - Jeney Zoltán, Sári József és Vajda Gergely - 4-4 művet választ ki, amelyeket nyilvános koncerten mutatnak be: a kamaradarabok október 6-án a Budapest Music Centerben, a nagyzenekari művek október 7-én a Művészetek Palotájában csendülnek fel. Itt, a hangverseny után kerül sor az eredményhirdetésre és az ünnepélyes díjkiosztóra is.

A verseny első helyezettje nagyzenekari kategóriában 1 millió forintot, kamaraegyüttes kategóriában 500 ezer forintot nyer, a második díj 750 ezer, illetve 375 ezer, a harmadik 500 ezer, illetve 250 ezer forint. Több különdíjat is felajánlottak.

A zeneszerzőversenyt negyedik alkalommal hirdeti meg a Budapest Music Center és a Művészetek Palotája, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara közreműködésével és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala támogatásával.