Kultúra
Balog Zoltán: Zrínyit ünnepeljük a szigetvári évforduló kapcsán
Simicskó István: Erős magyar államra van szükségünk a megmaradáshoz
Balog Zoltán hangsúlyozta: a szigetvári ostrom 450. évfordulóján Zrínyi Miklóst ünnepeljük. "Nagy Szulejmán emlékének kegyeleti tisztelettel adózunk, és az emlékét így gondozzuk, de számunkra az igazi hős természetesen Zrínyi Miklós".
A miniszter felidézte, hogy Zrínyi 1566-ban 2500 katonával egy hónapon keresztül állt ellen az I. Szulejmán vezette százezres sereg ostromának, majd szeptember 8-án, mikor a magyar-horvát csapat létszáma már 300 főre fogyatkozott, kitörtek a várból és harc közben estek el. A Zrínyiek - tehát nemcsak Zrínyi Miklós, hanem a család leszármazottai is - a magyar nemzeti tudat kitörölhetetlen részei és az a cél, hogy ennek a 21. századi magyarság is tudatában legyen. Noha ezzel kapcsolatban "komoly tudatrombolás" zajlott, mégis fontos tudni, hogy a történelmet végső soron a nagy egyéniségek és az igazi hősök alakítják.
Balog Zoltán szerint a szigetvári várvédők "példát mutattak abban, hogyan lehet és kell védeni gazdasági, kulturális, nemzeti és kulturális értékeinket és azt a közösséget, amelyhez tartozunk". Ez a védelem mindig időszerű, de a 21. század közepén itt, Európa közepén különösen.
Érdemes felidézni Balog Zoltán szerint azt is, hogy a Zrínyi-napok Magyarország egyik legrégebben megrendezett emlékünnepsége: Kölcsey Ferenc 1826-ban vetette fel, hogy minden évben meg kellene emlékezni Szigetvár védőiről, és végül 1833 óta tesszük ezt.
Az idei Zrínyi-emlékév programjai február óta zajlanak országszerte, és Szigetvár mellett többek között Pécsen, Budapesten, Munkácson, Beregszászon is lesznek programok Zrínyi Miklós és a család más tagjai, például Zrínyi Ilona tiszteletére.
A kormány a szigetvári várat nemzeti emlékhellyé nyilvánította, így az egykor Zrínyi Miklós által védett erődítmény a magyar nemzet legfontosabb emlékhelyei közé kerül. "A történelmen túlmutató" kezdeményezés, hogy Szigetváron a magyar, a horvát és a török posta közös bélyeget bocsát ki.
A miniszter beszámolója szerint az emlékév során Szigetváron kiállítás nyílik, Budapesten Gül Baba türbéjénél történelmi megemlékezést tartanak, de emlékmise is szerepel a programban. A forrásokat megjelölő kormányhatározat az emlékév programjaira 478 millió, a külföldi programokra 22 millió, a szigetvári vár felújítására pedig 580 millió forintot hagyott jóvá – mondta el Balog Zoltán.
Négynapos nemzetközi történész konferencia kezdődött Pécsett
Rétvári Bence a pécsi Tudásközpontban rendezett konferencián. – MTI Fotó: Sóki TamásA Zrínyi-emlékév keretében négynapos nemzetközi történész konferencia kezdődött kedden Pécsett, a rendezvényen hét ország huszonhét tudósa vesz részt.
A szabadságért az életét is feláldozó Zrínyi Miklós nemcsak Magyarország, hanem Közép-Európa népeinek is hősévé vált – jelentette ki Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja és a Pécsi Tudományegyetem által rendezett konferencia megnyitóján.
Az államtitkár szerint a Szigetvár ostromának, valamint Nagy Szulejmán és Zrínyi Miklós halálának 450. évfordulója alkalmából rendezett emlékkonferencia jó alkalom arra, hogy a kutatók nemzetközi szinten is bemutassák a hadvezér hősiességét, őrizék emlékét, valamint a szélesebb közönséggel is megismertessék Zrínyi jelentőségét.
Zrínyiről és a szigeti veszedelemhez készült új rajzokból nyílt kiállítás Szigetváron
Zrínyi Miklóst, valamint dédunokája Szigeti veszedelem című könyvének legújabb kiadásához készült rajzokat mutatja be az a két kiállítás, amely a szigetvári várban nyílt kedden a Zrínyi-emlékév keretében. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az Andrássy-kastélyban berendezett Zrínyi-tárlaton hangsúlyozta: a hős várvédő Zrínyi Miklós példája azt mutatja, hogy mindig lehet és kell is harcolni az elnyomás ellen, és küzdeni a nemzetért, a megmaradásért, a szabadságért. Elődeinkhez hasonlóan ma is ellen kell állni minden erőszakos hódításnak, mindegy, mely világbirodalom zászlaja alatt, milyen ideológia vagy érdekek nevében jön - fogalmazott.