Bajban van, aki becsukja az ajtókat

– Novemberben átvehette a Nemzet Művésze díjat. Mit jelent önnek ez az elismerés?

– Minden díj és elismerés sokat jelent. Az emberiség hatvan százaléka kielégítetlen a munkájában, nem boldog, én viszont az vagyok, mert azt csinálom, amit nagyon szeretek. Ha ezt viszonozzák, az boldogságot ad.

– A díj az ön életműve előtti tisztelgés, de mennyiben jelenti ez a műfaj, a dzsessz elismerését is?

– Biztos, hogy jelenti, habár nem csak dzsesszzenész vagyok, hiszen más műfajokban is alkotok. Hatvankilenc művész kapta meg ezt az elismerést, örülök, hogy ebbe belefért a dzsessz is. Nagyon köszönöm a műfaj és a dzsesszzenészek nevében is.

– Milyen irányba fejlődik a magyar zenei ízlés?

– Magyarországon mindig felkapnak egy-egy zenei irányzatot, ami a többi műfaj rovására megy. Ma ez a world music, azaz a világzene, ami főleg a fiatal zenészek körében hódít. A dzsessz nem egy népszerű műfaj, de nem is lehet az, mert akkor már nem lenne dzsessz. Az ebben a műfajban játszók is próbálnak igazodni az aktuális trendekhez, ezért sokan keverik a népzenével, a klasszikus zenével. A fúziók alapját a klasszikus zene, a népzene, a dzsessz és a pop adja. A világ errefelé halad. Ma már a klasszikus zenészek is elmennek a diszkóba, táncházba, kacsingatnak más műfajok felé. Nem áll távol tőlük a többi műfaj, mint ahogyan harminc éve volt. A műfajok összehozása rám is jellemző, legutóbbi, Climate Change című albumomon például a modern klasszikus zenét ötvözöm a dzsesszel. Úgy gondolom, ma már nem lehet tipikus, régi dzsesszt játszani. Csak a klubokban, a koncertpódiumon nem.

– Az említett Climate Change című lemezről azt mondta, élete egyik legnagyobb lemeze, és hogy a jövőben csak élő felvételeket fog megjelentetni. Miért döntött így?

– Élőben más játszani. Van benne, lehet benne hiba, de épp ez adja a szépségét, az izgalmát. Amikor az ember bemegy a stúdióba, feljátssza az első számot, visszahallgatja, és egyből elkezdi javítgatni. Itt ugyanis a zenész a tökéletességre törekszik, és inkább felveszi a dalt még egyszer. Bizonyos szempontból jobb is lesz, hiszen nem lesznek benne hibák, ugyanakkor a hangulata megváltozhat. Aztán rögzítik harmadszor is, s ennek már biztos nem lesz olyan atmoszférája, mint az első felvételnek. A színpad más. Egy ilyen fellépés nagyobb koncentrációt igényel, rizikósabb, de sokkal szabadabb az ember.

– Miles Davis mondta, „tanulj meg a rizikó közepette biztonságban lenni”.

– Ez a rizikó minden művészetben megvan. Muszáj meglennie benne, máskülönben unalmassá válik a produkció. A jó zenész nem perfekt próbál lenni, nem arra törekszik, hogy csillogjon-villogjon, és minden be legyen gyakorolva. Az az izgalmas, amikor van valamilyen rizikó. Én sem tudom biztosan, mi fog történni a színpadon, nincs belőve minden. A klasszikus zenészek nem improvizálnak, de tudnak játszani az előadással, a dinamikával. A hozzáállásuktól függ, hogy újjászületik-e a darab. Ezért van az, hogy az adott zenész egy Beethoven-szonátát jövőre már másképp fog játszani, mert megváltozik a hozzáállása. Ehhez persze szabadság és bátorság kell. A teljes szabadság elérése, az ember egész lényének őszinte kitárása ugyanakkor nem könnyű feladat.

– Nem gondolja, hogy épp ez a szabadság az, ami miatt a dzsessz ma is megmaradt egy szűk réteg által kedvelt műfajnak itthon, és amiért lényegében nincs mögötte állami támasz?

– De. Ugyanakkor ha egy dzsesszzenész rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, amelyeket az imént említettem, akkor az általa játszott zene annak is fog tetszeni, aki azelőtt soha nem hallgatta vagy szerette ezt a zenei irányzatot. Hiszek abban, hogy el lehet érni az embereket a dzsesszel is. Ez a műfaj soha nem kapott kellő támogatást. Küszködnek a fiatal tehetségek, a két fiam is, akik fantasztikus zongoristák, mégsem játszanak annyit, amennyit szeretnének. Remélem, ez változik a jövőben.

– Több lábon kell állni. Mit gondol, a sokoldalúsága kamatoztatása nélkül, hol járna most?

– Rosszabb helyzetben lennék, az biztos. De fontos megjegyeznem, hogy én ezt nem direkt csinálom, így születtem. A zenei ízlésem eleve szerteágazó. Aki becsukja az ajtókat, az viszont bajban van. A dzsesszzenészeknek szerintem olyasmit kell kitalálniuk, aminek az alapja a dzsessz és az improvizáció, de nem félnek ajtókat nyitni a többi műfaj felé. A 2004-es Na dara! (Ne félj!) című albumomon például cigánydzsesszt játszom, ami egyedülálló a világon. De ugyanezt meg lehetne tenni a magyar népzenével is. Itt van nekünk Bartók Béla, akitől a magyar dzsessztehetségek rengeteget tanulhatnának. Ahogyan azt a világhírű amerikai zenészek is teszik. Bartók nagy sztár a klasszikus és a dzsesszzenészek körében is.

– Erre a modern gondolkodásra nem minden, a műfaj iránt elkötelezett zenész képes…

– Pedig milyen egyszerű, nem? Könnyebb többfelé nyúlni, mint bennragadni egyvalamiben. Olyan nagy a műfaji tárház, hogy egy élet kevés ahhoz, hogy egyáltalán átlássuk.

– Mennyiben határozza meg a roma származása a kulturális életben való megítélését?

– Nem tudom. Először is hívő keresztény vagyok, nekem minden ember egyforma. Soha nem használtam például a cigányságomat arra, hogy reklamáljak valamiért. Az általam játszott zenékben minden bizonnyal megvannak a cigány érzések, ha magyar népzenét játszom, ha dzsesszt. Ezekről lehet, hogy nem is tudok, vagy nem akarok tudni, maguktól előjönnek. A múltkor épp arról beszélgettünk egy zeneszerző barátommal, Dubrovay Lászlóval (akit az idén szintén kitüntettek a Nemzet Művésze díjjal – a szerk.), hogy lehet a zene modern vagy klasszikus, ha nincs benne érzelem, akkor nem ér semmit. Aki próbálja az érzelmeit letagadni, az már nem lehet jó. Amikor kiülök a közönség elé, csak arra koncentrálok, hogy kihozzam magamból mindazt, ami tisztán bennem van. Ebben pedig cigány érzelem is van. Ez így jó.

– Hol hallhatjuk legközelebb?

– December 29-én Kathy Horváth Lajossal játszom egy óévbúcsúztató koncerten a Művészetek Palotájában. Színes, változatos program lesz. Egy harminctagú cigányzenekarral játszom, fellép a fiam, Lakatos Róbert, valamint Tintér Gabriella „Tinti”, Babos Gyula, Balázs Elemér, Orbán György és Rostás Csaba is. A sztárvendég Balázs Fecó lesz.