Kultúra
Baán László: Minden jogszerű a Városligetben
A ligetben elültetik, Zuglóban kivágják a fákat
Ismert, a Magyar Zene Háza megépítését előkészítendő bontani kezdték a volt Hungexpo-irodákat, és néhány fát kivágtak, a helyszínen azóta zajlik tiltakozás civilek és ellenzéki politikusok jelenlétében. Baán szerint a Városligetben minden jogszerűen történik, és attól, mert valaki nem ért egyet az utóbbi években a fejlesztésről meghozott jogszabályokkal, azok még érvényben vannak. A miniszteri biztos kitért rá: lebontott épületek helyén húznak fel újakat, növekedni fog a zöldterület, és annak állapota is javul majd a következő években. Baán László emlékeztetett arra, hogy míg a Ligetben fákat ültetnek, a tiltakozó ellenzéki politikusok egyike, Karácsony Gergely jegenyeirtásra adott engedélyt saját zuglói kerületében. A BVSC-ben zajló építkezésen eddig hetven jegenyét vágtak ki, és további negyvenet fognak. Arról, hogy sok bíráló szerint azért kell a budai Várból kiköltöztetni a Nemzeti Galériát, mert a kormány oda akar költözni, Baán elmondta: a Miniszterelnökség a Karmelita kolostorba költözik, a Nemzeti Galéria pedig az egykori királyi palotában van. „Már csak emiatt sincs semmi köze az új Nemzeti Galéria városligeti épületének a Miniszterelnökség költözéséhez” – tette hozzá. Kitért arra is, hogy a gazdasági számítások szerint tizenöt év alatt megtérül a beruházás a Budapestre érkező több turista miatt.
Baán László beszélt a festménykölcsönzési ügyről és Habony Árpád múzeumbeli esküvőjéről is: mint hangsúlyozta, a képeket egy cégnek adták bérbe, és azért titkolták a pontos címet a bíróság ítéletéig, mert „jogos magánérdeknek” tartották. Az esküvő nem került pénzbe a Szépművészeti Múzeumnak, és a meghívotti kör tagjainak politikai és gazdasági kapcsolatai miatt döntöttek az engedélyezés mellett, amelyek fontosak egy ilyen jelentős intézmény számára.