Az úszólegenda építész nyomában

Különleges hangulatú, hatalmas parkra néző sárga épület áll az Attila úton, hangsúlyos fehér csíkokkal és erkélykorlátokkal: színtiszta modernizmus, elegáns arányokkal. Kevéssé közismert, hogy tervezője Hajós Alfréd, az úszólegenda, Magyarország első olimpiai bajnoka, nem mellesleg kitűnő focista – hiszen a sportember végzett építész is volt.

Miután ugyanis az első újkori olimpián, 1896-ban Athénban kettős győzelmet aratott, elvégezte a Műegyetemet, és 1899-től mások mellett Alpár Ignác, valamint Lechner Ödön irodájában kezdett dolgozni. Hajós Alfréd (eredeti nevén Guttmann Arnold) a 20. század első harmadában több kollégájához hasonló utat járt be. Előbb az eklektikával még nem szakítva, de azért szecessziós jellegű díszítményekkel dolgozott (ebből a korszakából való például az inkább eklekticizáló debreceni Aranybika Szálloda 1915-ből vagy a miskolci Hitelintézeti palota 1913-ból és a szecessziós díszítésű Weidlich-palota 1911-ből), majd a két világháború között, teljes fordulattal a modernizmus jegyében alkotott – méltatja munkásságát a Szegő György–Haba Péter szerzőpáros 111 év – 111 híres ház című kötete. Már a modernista korszakából származik például a budapesti Andrássy út 111. szám alatt ma is álló, erősen Bauhaus jellegű hotel, amely 1937-ben eredetileg a Pesti Izraelita Hitközség apartmanházának készült. Az eredeti újpesti stadion, és országszerte számos sporttelep is az ő tervei alapján épült fel, és a számos világversenyt látott margitszigeti Nemzeti Sportuszoda épülete, amely 1975 óta viseli Hajós Alfréd nevét. Az építész-sportoló még 1919-ben rajzolta meg egy központi, nagy sportesemények megrendezésére alkalmas uszoda terveit, végül tíz év múlva épült meg a ma is álló elegáns, modernista alkotás. Később, 1955-ben bekövetkezett haláláig, egy tervezőirodába kényszerülve csak néhány tervet jegyzett már.

Az Attila út 119. alatt álló, már említett bérház Grósz Dezső nagykereskedő felkérésére készült 1933-ban, az ott állt földszintes kis ház helyén. Ezekben az években épült ki az út ezen részének ma ismert képe, addig majdhogynem kisvárosias, földszintes-egyemeletes házak szegélyezték a Vérmező parkját. A Grósz-bérház jó arányaival, magasföldszintjén a hangsúlyos, fehér rátétekkel és minden emeletének padlószintjén hasonló, egyszerű párkánnyal tűnik ki a környék kissé unalmasabb épületei közül – amelyek szinte egyöntetűen modernista szemléletben készültek, hiszen ekkorra már visszafordíthatatlanul áttört az új szellem, az első világháborút követő kissé retrográd neobarokk és neo-társai után. Mint egy szelet napsütés, úgy világít ez a ház az élénksárga színével – korabeli színes felvétel híján csak remélhetőleg az eredeti vagy ahhoz közeli. De ha nem, akkor is jól áll neki.