Kultúra

Az öregedő társadalom lassú apokalipszise

Felföld végnapjai: Szalay Zoltán új elbeszéléskötete egy logikátlanul működő, szürreális világba kalauzolja olvasóját

Az egérlyuk különös tér: csak egy bejárata van, ezért éppen annyira jelent menedéket, mint végzetes csapdát. Nyomasztó és sötét hely, amely nem engedi, hogy lakója kitörjön falai közül, s ha mégis megpróbálja, az életét kockáztatja. Ilyen világot rajzol meg új, Felföld végnapjai című elbeszéléskötetében Szalay Zoltán.

A Kalligram Kiadó gondozásában megjelent műben egy elöregedő, lassan erodálódó társadalom képe jelenik meg, amelyben az ember tehetetlenül bolyongó, az értelmezhetetlen eseményeknek kiszolgáltatott lényként tűnik fel.

Szalay Zoltán író, újságíró, kritikus 1985-ben született Dunaszerdahelyen. Elbeszélései rendszeresen feltűnnek különböző magyarországi és határon túli folyóiratokban. Eddig két kötete jelent meg: 2010-ben A kormányzó könyvtára, 2014-ben Drága vendelinek című művével jelentkezett. Mindkét könyvével kivívta a szakma elismerését, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága kétszer is neki ítélte a legjobb prózai alkotásért járó Talamon Alfonz-díjat.

A Felföld végnapjai című új kötete hét év termését tartalmazza, a könyvben szereplő tizenöt elbeszélés többek között az Irodalmi Szemle, az Alföld, a Jelenkor, valamint a Korunk hasábjain jelent meg. Témájában, hangvételében részben kapcsolódik a szerző korábbi műveihez, hiszen fontos eleme a társadalomkritika, illetve a kelet-közép-európai valóság megragadása. A mű írásai sötét képet rajzolnak a térségről, amely egyszerre jelenik meg behatárolhatatlan, allegorikus térként és konkrét helyszínként: a történetek mögött a Felvidék kiürült, reményvesztett városai sejlenek fel. A novellák világát átjárja egyfajta apokaliptikus vízió is, ám ez nem egy robbanásszerű, hirtelen bekövetkező tragédiaként ábrázolódik, hanem a pusztulás lassú, elkerülhetetlen folyamataként.

A kötet első ciklusának írásai az Egérlyuk címet kapták, amely központi szimbólumként köti össze a szövegeket: így hívják a helyi kocsmát, ez az egyetlen olyan tér, ahol a történetek szereplői megtapasztalhatják a kimozdulás illúzióját, vagy megtalálhatják a kiábrándulás egyetlen „gyógyszerét”, az alkoholt. A különálló elbeszélések emellett más motívumok is összekapcsolják, de ami leginkább közös bennük, azok a megfejthetetlen rejtélyek és megoldhatatlan problémák, amelyekkel a főhősök szembesülnek: Piaček úr nem tud új ajtót venni a lakásába, a kutyatenyésztőnek senki nem árulja el, kitől vár gyermeket a lánya, a szemközti házban pedig egy titokzatos, baljós hegedűs játszik.

A második részben e bezártságé és a kiúttalanságé a főszerep, olyan „egérlyukszerű” terek jelennek meg, amelyekből nincs kijutás: megjelenik egy lakatlan sziget elhagyatott világítótornya, egy kihalt, mérgező vegyi anyagokat árasztó gyár, egy semmi közepén álló ház, ahol csak megőrülni lehet, és egy zebra, amelynek soha nem lehet átjutni a túloldalára. A ciklus egyik legizgalmasabb írása A keleti szárny című szöveg, amely egy hasonlóan zárt helyen, egy labirintusszerű palotában játszódik, amelyet senki sem hagyhat el, ha egyszer bement: „a Palota folyosói egymásba érnek, és tulajdonképpen nem vezetnek sehova, mert mindenhol, ahol a Palotába betévedt egyén intézkedni próbál, továbbutasítják őt a következő irodába”.

Az elbeszéléseket átjárja egyfajta kafkai hangulat, a legtöbb írásban központi motívum a bolyongás, az elöregedés, az alkoholizmus, a szegénység és a kiúttalanság. A szereplőket összeköti, hogy tehetetlenül sodródnak a reális és álomszerű történések között, s nem képesek cselekedni, megoldást találni vagy menekülni. A szövegeket átszövik a logikátlan és szürreális elemek is: Samu kutya például váratlanul dalra fakad, mert megunta a testi létezést, Vazul lakását ellepik és felzabálják a zsizsikek, máshol pedig váratlanul felbukkan egy kalitka, benne egy depressziós kínai fürjjel.

Szalay Zoltán rendkívül jól vegyíti könyvében a valóságos és abszurd elemeket, s olyan világot teremt az olvasó számára, amely egyszerre vonzó és visszataszító, mindeközben pedig rettenetesen ismerős. A kötetet a címadó elbeszélés zárja, amely egy Felföldi Köztársaság nevű kihalt országban játszódik. A történetben egy nő kórházba kerül valami rejtélyes, talán nem is létező bélbetegséggel, amelyet az alulfizetett orvosoknak nincs kedve meggyógyítani. Az összeomlás lassan következik be, először csak munka nincs, aztán elfogy a kölcsönpénz, végül darabjaira hullik és kiürül a lakás is. S ami marad, az csak néhány, alig kivehető, távoli és idegen ígéret.