Az öreg vámpírok meg az analízis

Sigmund Freud díványán egy titokzatos idegen (Tobias Moretti) fekszik, aki megcsömörlött az életétől, felesége, Elsa pedig csak bosszantja. Freud persze nem tudja, hogy éjszakai pácien­se valójában vámpír, Elsának pedig legnagyobb problémája abból ered, hogy nem képes feldolgozni: évszázadok óta nem láthatja önarcképét – lévén, hogy vámpír –, olyannyira, hogy már nem is emlékszik, hogy néz ki valójában.
A meglepő felütés után szarkasztikus humorral átszőtt komédiát álmodott vászonra David Ruehm, aki lapunknak elmondta: a filmet eleve nemzetközi közönségnek szánta. „Fontosnak tartom, hogy a világ bármely pontján megértsék az emberek, mit is szerettem volna adni nekik. Nagyon érdekes volt például Dél-Koreában megfigyelni, milyen jól érvényesülnek a poénok, annak ellenére, hogy egy egészen más kultúráról van szó. Megfigyelésem szerint, ha olyan történetet építünk fel, amely közel áll a nézők életéhez, akkor az a film mindenhol megállja a helyét.”

Ma lépten-nyomon találkozunk a filmvásznon vámpírokkal, zombikkal és hasonló lényekkel, ám amikor David Ruehm a kilencvenes években kitalálta a film alapötletét, senki nem akarta támogatni – mondván: kit érdekelne ma egy vámpírfilm? „Ezek után hét éven át írtam a forgatókönyvet, amely számomra a legnagyobb kihívást jelentette: sok dialógus van benne, amelyeket úgy szerettem volna megírni, hogy ne legyen szükség öt különböző könyv elolvasására ahhoz, hogy a néző megértse a mondanivalót. Természetesen aki ismeri a pszichoanalízist, Freud karakterét, a vámpírok történetét, több poént fedezhet fel, de alapvetően könnyed komédiát sikerült alkotnunk” – mondta Ruehm. Végül 3,4 millió eurós költségvetésből készült a film, a forgatás pedig harmincöt napig tartott.

A főszereplő Tobias Morettit a magyar közönség elsősorban a Rex felügyelő című sorozatból ismeri. A rendező szerint látványos színészi fejlődést mutatott fel az elmúlt években, széles palettán képes játszani, és nagyon izgalmas együtt dolgozni vele. Mindehhez hozzátehetett, hogy színházban is játszott, de Ruehm szerint ez két teljes mértékben külön világ. „Körülbelül húsz évvel ezelőtt még gondot jelentett, hogy Ausztriában a filmforgatásokra jellemzően színházi színészek érkeztek, kevés filmes tapasztalattal. Mára a helyzet jobbá vált, mert eleve sok a sorozat, de még mindig tetten érhető a különbség.”

A film egyébként legalább annyira humorral megspékelt főhajtás a pszichoanalízis tudománya előtt, mint amennyire vámpírfilm. David Ruehm éveken át tartó kutatásokat végzett többek között Sigmund Freud elméleteivel kapcsolatban, a vámpírok és társadalomtörténet témájában, valamint Jacques Lacan pszichológus tükörelméletéről. És bár a film a rendező munkásságába teljesen beleillik vígjátékként, Ruehm most gyökeres váltáson dolgozik: „Egy gengsztermozit kezdtem el, amely csavaros, lövöldözős, olykor brutális megoldásokkal jön – azonban természetesen megmaradok a vígjáték műfajában, amely a természetemhez a legközelebb áll.”