Az író szimbólummá vált csizmája

Egészen rendhagyó ötletre épült a Petőfi Irodalmi Múzeum június 25-ig látható, Móricz csizmája című kamarakiállítása: kiválasztottak egy tárgyat a relikviatárból, valamint egy ahhoz kapcsolódó kortárs műalkotást, majd ezekből létrehoztak egy olyan tárlatot, amely egyszerre feszeget művészetelméleti és irodalomtörténeti kérdéseket. A nemrég nyílt kiállításon Cséve Anna irodalomtörténész vezetett körbe minket szerda este a múzeum Esti Extra elnevezésű rendezvényén, s elsősorban a csizma történetéről és a különleges tárgy által hordozott jelentésrétegekről beszélt.

A Móricz Zsigmond leveleivel, naplójával és első világháborús jegyzeteivel foglalkozó irodalomtörténész elmesélte, hogy a kiállítás az intézmény egyik munkatársának, Kovács Idának az ötlete volt. Mint mondta, a tárlatnak két főszereplője van, Móricz Zsigmond író és Fehér László festőművész. De míg az első teremben a festmény és a csizma kortárs olvasata, tehát a jelen kapott helyet, addig a második teremben a múltat idézték meg, vagyis Móricz Zsigmond lábbelijének történetét tárták fel az író szövegeinek segítségével, ugyanakkor a kettő elválaszthatatlan egymástól – tette hozzá.

A második terem egyik falát Móricz olyan szövegeivel „tapétázták ki”, amelyekben megjelenik a csizma motívuma. Cséve Anna úgy vélte, Móricz ezen művei (A boldog ember, Életem regénye, Forr a bor) valóságdarabkákat tematizálnak és több, az íróval kapcsolatos kérdésre is választ adhatnak. Az egyik ilyen kérdésként a paraszti származását említette, amelyet sokan vitatnak. Mint rámutatott, egy csizma státuszszimbólumként is értelmezhető, ezért jelentősége lehet annak, hogy az író egy visszaemlékezése szerint gyerekként az egész faluban csak neki volt ilyen.

Az irodalomtörténész elmondta, Móricz lábbelijét már korábban is kiállították, a Nyugatról szóló 2008-as tárlatuk egyik fontos eleme volt, ezért az nemcsak egy tárgy, hanem már egy korszakot is reprezentál. A valóságos csizma szerinte azóta egy többlettörténettel gazdagodott: amikor Fehér László megfestette. Móricz Zsigmond egyébként 1915-ben készíttette a csizmát, és abban indult el az első világháborús frontra is. Ezután több évtizeden át hordta, 1942-ben például egy fotó is készült, amint az Alföldön áll a lábbeliben (ez a kiállításon is látható). Cséve Anna úgy vélte, a sokat látott, történelmi eseményeket átélt csizma Magyarország egy bizonyos korszakát szimbolizálja és Móricz szegénységábrázolásának is egyfajta jelképe. Szerinte ez foglalkoztatta Fehér Lászlót is, amikor megfestette azokat.

A festőművész alkotása kapcsán hozzátette, Fehér Lászlónak vannak más fotórealisztikus képei is, például a Barcsay Jenő elkopott ecsetét ábrázoló műve. Ennek kapcsán Tolnai Ottó egyik szövegét idézte, aki kifejezetten a Móricz csizmája kiállítás kapcsán írt egy szépprózát a múzeum számára. „De azt tudom, hogy milyen jó tudni-látni, hogy éppen Fehér László festette meg, monumentalizálta, helyezte Bacon-i üvegkalitkába Móricz hétmérföldes csizmáját, amely a maga bő arányaiban kimérte-kilépte földünket, világunkat” – fogalmazta meg Tolnai ebben a műben. Fehér László egyébként a tárlaton egy videointerjúban mesél a festmény keletkezéséről, ahol elmondja többek közt azt is, hogy miért fekete hátteret választott, és hogy miért törekedett az egyszerű, realisztikus ábrázolásmódra.

Cséve Anna úgy fogalmazott, a csizma a műalkotás megszületése által jellé vált, jelentése már meghaladja a fizikai valóságot.

Szerinte a relikvia már nem csak puszta lábbeli, hanem egyben kiállítási tárgy, amely hordozza a csizma ideáját is, hiszen poétikai jelentések társultak hozzá.