Kultúra

Az infrastruktúrát fejlesztik

Milliárdokhoz jutnak a kulturális intézmények

Jelentősen, 36,4 milliárdról 66,6 milliárd forintra emelkedik jövőre az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kulturális államtitkárságának költségvetése, elsősorban a tervezett nagyberuházásoknak köszönhetően – közölte Balog Zoltán miniszter, aki bejelentette azt is: Szentgyörgyvölgyi Lászlót, a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola kancellárját javasolták a Zeneakadémia megürült kancellári posztjának betöltésére.

Főként az infrastruktúra fejlesztéséről „szól” az a több mint 30 milliárdos többlet, amellyel jövőre megemelkedik az Emmi kulturális államtitkárságának költségvetése – mondta Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár tegnap Budapesten, miután Balog Zoltán bejelentette, hogy 36,4 milliárdról 66,6 milliárd forintra emelkedik jövőre az intézmény költségvetése.

Az intézmények közül a legnagyobb, egymilliárdos emelkedés a Fővárosi Operettszínháznál jelentkezik, míg a múzeumi területen 6,2 milliárdos növekedés lesz. A Liget Budapest projektre 19,1 milliárd forint szerepel az Emmi költségvetésében, ehhez számítható még az a 10,3 százalékos fejezeti stabilitási tartalék, amely októberben oldódhat fel, a Liget fejlesztésére így 30 milliárd állhat majd rendelkezésre a büdzsében. Ezt kiegészíti még 3,5 milliárd forint a Fővárosi Nagycirkusz számára és 5 milliárd a budapesti állatkert bővítésére. A Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Café Budapest támogatása a négyszeresére – 1,95 milliárd forintra – emelkedett a három évvel ezelőtti szinthez képest, és újdonságként már a kiemelt vidéki kulturális fesztiválok támogatására is külön 250 millió forintos keret szerepel a költségvetésben - mondta el az államtitkár. Bejelentették azt is: Szentgyörgyvölgyi Lászlót, a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola kancellárját javasolták a Zeneakadémia megürült kancellári posztjának betöltésére, a felterjesztés a miniszterelnöki aláírásra vár. A pályázat kiírására azért volt szükség, mert Orbán Viktor április 30-val visszavonta Kupper Andrásnak, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem december végén kinevezett kancellárjának a megbízatását.