„Az igazán jó zenészek nem önzők”

 Az idén Liszt-díjjal kitüntetett csellóművész Baráti Kristóf hegedűművésszel együtt vette át ez évtől a rendezvény művészeti vezetői posztját. Bár az augusztus 13. és 19. között zajló fesztiválon fontos az előadók személyisége, az új vezetők nem szeretnék „bulvárosítani” a Kaposfestet.
Várdai István: Azokat a kollégákat hívjuk, akik képesek átadni valamit a közönségnek (Fotó: Horváth Péter Gyula)
– Februárban vették át a Kaposfest művészeti vezetését Baráti Kristóf hegedűművésszel. Nagy feladatot jelent ez?

– Az a dolgunk, hogy tartani tudjuk az elért művészi színvonalat, és esetleg valamilyen formában még sokszínűbbé tegyük. Ebben segítséget jelent számunkra az Erkel Ferenc Kamarazenekar, amely az idén először a fesztivál rezidens zenekara lesz.

– Miért fontos ez?

– Mert az idei műsorban hangsúlyos szerepet kapnak a versenyművek is, ez egyfajta arculatváltás. A szólóprodukciók és kamaraművek lehetővé teszik, hogy a sok kisebb fesztiválhoz képest mást, többet nyújthassunk mind repertoárban, mind, remélhetőleg, az együtt zenélés minőségében.

– Milyennek látja a Kaposfestet?

– Jó értelemben vett vidéki, oldott és családias hangulata van. Nem törekszünk arra, hogy mindenáron erős koncepciót találjunk ki, inkább megkérdezzük a fellépőket, milyen darabokat szeretnének játszani. Nyitottak vagyunk, az idén például próbálunk nagy hangsúlyt fektetni az emberi hangra, amely minden hangszer kiindulópontja. Elég régóta próbálok három alappillér – a szépség, az erő és a bölcsesség – mentén mozogni, és remélem, hogy ezt a kaposvári fesztivál kiemelkedő színvonalon képes felmutatni.

– Az eddigi művészeti vezető, Kokas Katalin távozása után tényleg veszélyben volt a rendezvény jövője?

– Igen, egyszerűen el kellett dönteni, képesek vagyunk-e a saját szerepünket alárendelni a fesztivál megmentésének. Tisztában voltunk azzal, hogy gyengeséget nem szabad mutatni, a látszatát sem szabad kelteni annak, hogy ne lenne óriási szükség rá. Úgy voltunk tehát ezzel, hogy elvállaljuk a vezetést, mert az ország és a zenekultúra szempontjából elengedhetetlen, hogy ez a nagyszerű kezdeményezés tovább éljen.
– A szervezők mindig is büszkék voltak a kivételes színvonalra, ezt mi adja meg ön szerint?
– Nem csak a fesztiválon fellépő művészek, de hangszereik is jogossá teszik ezt a jelzőt. Sok esetben világszerte elismert művészek itt mutatkoznak be először Magyarországon. A köztudatban pedig még nem él igazán, hogy egy-egy komoly múlttal rendelkező hangszer, egy Stradivari-hegedű, vagy egy Montagnana-cselló milyen kulturális szimbólumot, történelmi értéket képvisel, szinte a világörökség részének tekinthető.

– Sokszor elhangzik, hogy nyitni kell a fiatalok felé is, ezt miképp érik el?

– Szeretném, ha a zenét tanuló növendékek és a közönség meghallgatná a próbákat is, mert az ember azt élvezi igazán, amiről van valami fogalma. Ezzel a megoldással „műhelytitkokat” is megmutathatunk, így nem csak „a jéghegy csúcsát” láthatják. A művek jobb megismerése segítség a komolyzene értékeinek bemutatásához. Sok erős impulzust kapnak a fiatalok mindenhonnan: a mai marketingfogások az olcsó, könnyen eladható dolgokra teszik őket fogékonnyá. Számomra ez nagy felelősséget jelent: hiszek abban, hogy a tehetségünk Isten ajándéka, amit pedig abból létrehozunk, az a mi ajándékunk Istennek.

– Az előadók személyisége mennyire számít?

– Felmerülhet a kérdés: lehet-e olyan kisugárzása egy művésznek, hogy az automatikusan vonzza az érdeklődést? Vajon mennyire kell ezt generálni, menyire fontos, hogy az emberek beszéljenek róla? Amikor elvállaltuk Baráti Kristóffal a művészeti vezetést, egyet biztosan tudtunk: bulvárosítani nem szeretnénk a fesztivált. Szeretnénk megtalálni azokat az embereket, akik a tiszta értékekre kíváncsiak, és olyan művészeket hívunk, akik nem elefántcsonttoronyból kikandikálva állnak a közönség elé. Minden zenész alapkarakterében benne van, hogy valamit szeretne átadni, de mi azokat a kollégákat hívjuk, akik képesek is erre. De azt is szeretnénk, ha a darabok lennének előtérben és nem az őket játszó művészek.

– Említette a kamarazenét, ezt miért tartja fontosnak?

– A szólózáshoz képest azt a pluszt adja, hogy a zenésznek alá kell rendelnie magát a közös feladatnak. A kihívást az jelenti, hogy a próbafolyamat során különböző iskolák, ízlések ütköznek, és ebből jó kompromisszumokkal érünk el közös nevezőre, ami életre hívhatja és kibontakoztathatja a darabot. Az igazán jó zenészek nem önzők, legfeljebb csak úgy csinálnak. Ebben a szakmában legbelül mindenki csapatjátékos, és nagy alázattal rendelkezik, különben nem tartana ott, ahol. Ezt pedig a kamarazenélésben nyugodt szívvel lehet vállalni. Fontos, hogy a zeneszerzők is sokszor sokkal egyértelműbben tudják magukat kifejezni a kamaradarabokban. Ennek az a magyarázata, hogy nincs az a volumen, ami kompenzálhatná, ha egy zenei ötlet esetleg nem annyira jó.

– Kortárs művek milyen arányban lesznek majd műsoron?

– Egy hét alatt tizennégy koncert lesz, ami eléggé sok, de a kortárs zene megértéséhez és értékeléséhez azt hiszem, kevésnek tűnik. Itt-ott belecsempészünk a programba szellemi és lelki tartalommal bíró modern darabokat. Azért ez a jelző, mert a kortárs alkotók sokszor a matematika szabályai alapján komponálnak. Noha Bach is foglalkozott ilyennel, ám ahol az arányok eltolódnak, ott már nem zenéről beszélünk. Mi nem helyeznénk a rációt és a logikát a lélek elé.

– Milyen kísérőprogramokat terveznek idén?

– Egyet feltétlenül szeretnék kiemelni: hangszerkészítő workshopot tartanánk, ahol a fellépő művészek hangszerein is dolgozik majd a meghívott szakember. Itt minden érdeklődő megtekintheti majd, hogyan lehet egy hegedű repedését belülről megjavítani vagy egy vonót megszőrözni. Ebben az lesz a szép, hogy akár a Stradivariját is oda meri adni a zenész, mert a bizalom és a szívélyesség teszi kivételessé a Kaposfestet.