Az időtlen tisztaság vonzásában

Arvo Pärt új stílust hozott (Fotó: Wikipedia)

A komponista művészetét jól ismerő fiatal magyar kollégája, Zombola Péter lapunknak azt mondja: túlzsúfolttá vált az avantgárd zene, „túl sok” a hang – Arvo Pärt letisztult műveinek minden egyes hangja mögött azonban „aranytartalék” lapul.

Magyar és külföldi együttesek tolmácsolásában kiemelt szerephez jutnak a világhírű észt komponista, Arvo Pärt művei a hamarosan kezdődő idei CAFe Budapest őszi fesztiválon. De minek is köszönheti a főképp liturgikus alkotásaival – többek között zsoltárok, antifónák, Te Deum, Passió – nevet szerzett Arvo Pärt a népszerűségét? Lapunknak az észt komponista műveiből két szakdolgozatot és egy doktori disszertációt is jegyző, Erkel- és Junior Prima díjas fiatal zeneszerző, Zombola Péter azt mondja: főképp a jó értelemben vett egyszerűségének, tisztaságának tulajdonítható, hogy kíváncsi rá a nagyközönség. Ugyanis mint a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek művészeti vezetőjeként is dolgozó szakember hozzáteszi, visszatért a harmóniákhoz és a tonalitáshoz (egy uralkodó hangnemben való kottaíráshoz – a szerk.), dacolva a 20. század avantgárd kezdeményezéseivel.

Emellett igen régi gyökerekhez nyúlt vissza: nem is a klasszika vagy a barokk, hanem a gregorián és a reneszánsz vokális zenéből táplálkozik, főképp a többszólamú, latin nyelvű liturgikus művekből, ez a közönség számára „barátságos” univerzum, a zenei képzettség nélküliek is könnyen befogadják. De valószínűleg az sem elhanyagolható szempont – teszi hozzá –, hogy már számos hollywoodi filmben felhasználták egy-egy szerzeményét, így az érdeklődőbbek ezeken keresztül is felfedezhették maguknak.

Arvo Pärt a nyugatos, avantgárd hatások alatt írta korai műveit – ez az ötvenes-hatvanas években a Szovjetunió részeként még csak önálló országként sem létező hazájában voltaképp a kommunizmussal való szembeszegülést jelentette – folytatja Zombola Péter. A hatvanas évek végére azonban eltávolodott ettől, majd 1971–1976 között nem komponált, ennek pontos okairól, bár sokat kutatta, Zombola nem talált részleteket. A hallgatás évei után jelentkezett új, saját nyelvezetével, amelyet Arvo Pärt latin szóval tintinnabuli stílusként határoz meg, ennek jelentése „harangocskák”. Lényege, hogy két szólam jelenik meg markánsan a műveiben: az egyik a tintinnabuli, amely hármas hangzatokra épül és körbeveszi a másik, melodikus szólamot, ez a voltaképpeni fő dallam, amely a gregoriánhoz hasonlóan kis hangközökből, a nagy töréseket kerülve épül fel – magyarázza. Arra is felhívja a figyelmet, hogy Pärt muzsikájának jellegzetessége még a kontrasztok hiánya és a monotematikusság is, utóbbi azt jelenti, hogy lényegében ugyanazt a témát boncolgatja szinte „helyben járva”. Ez szintén szembemegy a nyugati zenében évszázadok óta megszokottal, bírálói fel is róják Pärtnak, hogy „nem jut el sehová” a műveiben – teszi hozzá Zombola. Az egyszerűség pedig a hangszerelés letisztultságával társul, a formaképzése sem bonyolult, és lényegében szabad kezet ad az előadóknak, esetenként alig találni dinamikai vagy tempójelzést a partitúráiban – teszi hozzá a művészeti vezető, hangsúlyozva, hogy az utóbbi évtizedek zeneszerzőinek nagyon pontos utasításokat tartalmazó kottáihoz képest ez is szokatlan.

A közönség részéről megvan az érdeklődés: az MR Zenei Együtteseinek tavaszi Pärt-koncertjére pillanatok alatt elfogytak a jegyek, és megfigyelése szerint érdekes volt, hogy mintha más típusú hallgatóság jött volna, főképp fiatalabbak, más hangverse-nyekéhez képest. Bár most az őszi fesztiválon sok művét játsszák majd, általánosságban azonban alig-alig bukkan fel a koncertműsorokon Arvo Pärt-darab. A művészeti vezető szerint nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a „körítésre”, tehát ismert művek közé betenni egy-egy alkotását, így talán nem ijed meg a közönség a viszonylag ismeretlen névtől.

És vajon talált-e követőkre az észt zeneszerző? Zombola Péter elmondja, hogy főképp a skandináv és a baltikumi komponistákra hatott a munkássága, és ő maga is mesterének tekinti. „Egyetértve Pärttal, én is azt vallom, hogy túlzsúfolttá vált az avantgárd zene, túl sok a hang, elegem lett belőle” – magyarázza, hozzátéve, hogy ő is próbál „fölösleges hangok” nélkül zenét írni, igyekszik egyszerűsíteni a motívumokat. „Pärt minden egyes hangja mögött aranyfedezet van, mint régen a pénzeknél: sok kortárs szerző azonban, úgy vélem, nagyrészt »fedezet nélküli« papírpénzt nyomtat” – mondja.

Személyes kedvence egyébként az észt alkotótól a Psalom című vonósnégyes és a Passió. Előbbi egy néhány perces mű, alig pár oldal a kotta, de Zombola Péter szavaival „benne van az egész világ”.