Az eltűnt budai paloták nyomában

Mintegy kétszázmillió forintos beruházással megújította az I. kerületi önkormányzat a Lánchíd budai hídfőjénél lévő Clark Ádám tér egyik oldalát. Az összegben egy harmincmillió forintos adomány is volt, ezt az utolsó foghíjtelek, a Fő utca torkolatában lévő, negyed köríves terület tulajdonosa ajánlotta fel. A napokban átadott rekonstrukció során a Budavári Sikló előtti térség virágágyásait, gyepfelületét és burkolatait is átalakították, valamint egy téliesíthető vendéglátóhelyet is építettek a várból levezető Öntőház utca torkolatában, a 0 kilométerkő mellett. Ez utóbbit – Borsos Miklós 1975-ös, elegáns és egyszerű vonalú, az 1953-ban felállított munkásfigurát felváltó alkotását, amely utóbbi egyébként az 1932-ben, Patrona Hungariae-szoborral díszített, eredeti jelzőkő helyén állt kissé kijjebb, a járda szélén – szintén megtisztították, új alapra helyezték. A lábánál pedig hamarosan helyet kapnak kövekbe vésve a hazai világörökségi helyszíneket és megyeközpontokat jelző iránymutatók. A Sikló és a kilométerkő környéke új, nagy kockakő burkolatot kapott – ideje volt már a több mint harmincéves, elviselhetetlenül lehangoló burkolatot lecserélni –, a fák tövében pedig új, széles padokat alakítottak ki.

A Clark Ádám tér és környéke egyébként izgalmas helyszín: az elmúlt másfél száz évben legalább annyit változott, mint néhány társa, a Nyugati tértől a Kálvin térig.

A Lánchíd felavatása után még jó ideig földszintes, de legfeljebb egyemeletes házikók alkották a falusias budai Duna-partot.

A most felújított térrészen egykor Mátyás király lovardája állt, amelynek romjain katonai raktárt alakítottak ki, majd 1861-től, ismét átépülve, Budai Népszínházként működött.

Egészen 1870-ig, amikor lebontották, és egy neoreneszánsz jellegű, nem különösebben izgalmas palotát emeltek a helyén a Magyar Nyugati Vasút Rt. székházának (később a kereskedelmi minisztérium költözött a falai közé).

Ennek romjait a második világháború után elbontották, azóta park van itt. Vele szemben – a már említett, ma még üres telken – az Ybl Miklós által tervezett egykori Budai Takarékpénztár szintén neoreneszánsz épülete állt. A második világháborúban szintén megsérült és visszabontott épületnek sokáig csak az udvari fala állt, földszintjén a legendás Lánchíd presszóval, aztán az is eltűnt.

Az elmúlt húsz évben számos terv látott napvilágot, legutóbb talán szállodáról szóltak a hírek, de a közelmúltbeli válság óta csend honol ez ügyben.

Tovább a Duna-parton azonban ma is áll a másik Ybl-palota, a Lánchíd Társulat egykori székháza, ma irodaház, amely 1869-re készült el. Ekkor – és még egészen 1949-ig – sima, szűkebb kereszteződés volt a később Clark Ádám nevére keresztelt tér, azonban viszonylag egységes, neoreneszánsz arculattal: a háborús sérülések és utánuk a fölösleges bontások miatt alakult ki a tér mai tágasabb képe.

Az is ismert, hogy amikor a szürke szocializmus a végét járta, a nyolcvanas években, nagyrészt Ráday Mihály városvédő kezdeményezésére helyreállították a várhegy támfalának koronás-angyalos címerét és a Siklót is, bár utóbbi nem kapta vissza az eredeti állomásépületét, hanem egy filigrán, mára már kissé divatjamúlt üvegkalitkát építettek.

Hasonlóképp a délről kapcsolódó Lánchíd utca is teljesen más volt régen, ezzel pedig a budai Duna-part itteni arculata is.

A háború után – bár talán nem lett volna lehetetlen vállalkozás az újjáépítés – itt történtek a legfájdalmasabb változások. Hiszen a mai, lényegében a Clark Ádám tér folytatásaként létező park helyén – voltaképp a Lánchíd utca páros oldalán – különböző kvalitásos és kevésbé invenciózus paloták is álltak.
A híd mellett közvetlenül a Barber–Klausemann-bérpalota neoreneszánsz jegyekkel. Mellette a firenzei palazzókat idéző Lipthay-palota, amellett a Zichy-, illetve a Széchenyi-paloták kissé unalmasabb homlokzatú épületei, végül pedig a Széchenyi (később Corso, aztán Fiume) névre keresztelt szálloda keskeny épülete. Ezek jellemzően a régi, török kor utáni copf vagy rokokó jegyekkel megépített kis házak helyére, a part szabályozása után, nagyjából az 1870-es évek közepére épültek fel.

Ezekkel a bontásokkal pedig ma egy vegyes stílusú, leginkább másodvonalbelinek nevezhető házsor néz a Dunára. És akkor még nem említettük a Lánchíd utca feletti térséget, a ma már üres Öntőház utcát, ahol kisvendéglő és 1943-ig működő zsinagóga is volt – utóbbi a budai zsidóság egyik központjaként működött.
A régi idők és épületek elmúltával tehát ma parkláncolat néz a Dunára – egyik eleme most viszonylag tetszetősen megújult, kérdés, hogy a parti paloták helyén lévő zöld terület mikor és miképp újul majd meg, a Lánchíd utca folyamatban lévő átépítésével egy időben, vagy valamikor később.