Kultúra

Átadták a Humorfesztivál díjait

Tasnádi István Finito című előadása kapta a legjobb produkciónak járó díjat

Átadták kedden a negyedik alkalommal megrendezett Thália Humorfesztivál díjait: a legjobb produkciónak járó elismerést a Pinceszínház Finito című előadása nyerte el.  

A negyedik Thália Humorfesztivál legjobb produkciójának Tasnádi István Finito (Magyar Zombi) című darabját választották, amelyet Tasnádi Csaba rendezésében, Bajomi-Nagy György és Györgyi Anna főszereplésével mutattak be.  A zsűri döntése szerint a legjobb színésznő Vándor Éva a Minden kezdet nehéz, hát még a versenyzongora című komédia, a legjobb színész pedig Járai Máté, a Primadonnák című komédia szereplője lett. Előbbi írója és rendezője, Olt Tamás különdíjat vehetett át a zsűritől. A fesztivál résztvevői között két különdíjas is van: az egyik a Dumaszínház és a Füge Produkció Elhanyagolt férfiszépségek című előadása, amelyet a Fővárosi Nagycirkusz és a zsűri részesített elismerésben, a másik különdíjat pedig a Magyar Teátrumi Társaság adta át a RögvEst című előadásért a Momentán Társulatnak.

- Sikerült a humor széles palettáját bemutatni a bohózattól a vígjátékon át a szatíráig, a stand uptól a szkeccsen át az improvizációig, emellett a cirkuszt, mint társművészetet is sikerült bevonni a rendezvénybe, amelynek öt napja alatt tíz előadást láthatott a közönség - mondta el Lantos Anikó fesztiváligazgató a díjátadón.

A produkciókat értékelő zsűri tagja volt Nagy Katalin, a Vasárnapi Újság felelős szerkesztője, Farkas Anita, a Magyar Demokrata kulturális újságírója, Fekete Péter miniszteri biztos, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) ügyvezető igazgatója, Stumpf András újságíró, publicista, a Mandiner főmunkatársa, valamint a közönség soraiból kiválasztott Czagány Judit tanár.

A rendezvény első napján az érdeklődők a Győri Nemzeti Színház produkcióját, Ken Ludwig kortárs amerikai szerző Primadonnák című komédiáját láthatták Simon Kornél rendezésében. Másnap a kaposvári Csiky Gergely Színház előadásában, Kelemen József rendezésében Neil Simon Mezítláb a parkban című vígjátékát, valamint a Momentán Társulat RögvEst című produkcióját tekinthette meg a közönség. Pénteken a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Gábor Andor komédiáját, a Dollárpapát játszotta Lendvai Zoltán rendezésében, a Váci Dunakanyar Színház pedig Olt Tamás Minden kezdet nehéz, hát még a versenyzongora című komédiáját mutatta be. Szombaton  a Thália Színház saját előadását, Georges Feydeau Rövid a póráz című darabját mutatták be Kelemen József rendezésében. Emellett a Dumaszínház és a Füge Produkció Elhanyagolt férfiszépségek című darabja, és Bödőcs Tibor Cefrepalota című közéleti önálló estjét tárták a nagyérdemű elé. A fesztivál zárónapján a Miskolci Nemzeti Színház produkcióját, Dürrenmatt A nagy Romulus című darabját nézhették meg az érdeklődők Keszég László rendezésében, valamint Pinceszínház bemutatta a Finito (Magyar Zombi) című darabot.