Kultúra
Asszír műkincsekre bukkantak Moszulban
Az Iszlám Állam terroristái járatásás közben, véletlenül tárták föl a leleteket
Az Iszlám Állam javarészt elpusztította Moszul műemlékeit, többek között egy gyönyörű, tizenkettedik századi mecsetet is felrobbantottak, de miközben menekülőutakat kerestek a mecset dombjának mélyén, véletlenül egyedülálló műkincsekre bukkantak. A faragványokon látható szárnyas bikából, a lamasszu ábrázolásából a régészek arra következtetnek, hogy a domb mélyén egy asszír templom és egy palota rejtőzhet, ezt a figurát ugyanis az asszírok párosan, kapuőrként faragták ki az efféle épületek bejáratához.
A British Museum munkatársai Szaleh Nomán régész vezetésével próbálják feltárni a műkincseket. Nomán volt az egyik első olyan iraki régész, akit Angliában speciálisan a veszélyeztetett iraki kulturális örökség védelmére képeztek ki. A nemzetközi régésztársadalom rendkívül izgatott a felfedezéstől, Sebastien Rey, a British Museum egyik régésze szerint a fényképek alapján valami egészen egyedire bukkanhattak a kutatók.
A régészek különösen veszélyes körülmények között dolgoznak, a rögtönzött járatrendszerek ugyanis bármikor összeomolhatnak. Amennyiben helyesen becsülték meg a leletek korát, az épületet az egykori asszír birodalom végnapjaiban emelhették. A kormányerők egy házban több száz, jó állapotban fennmaradt agyagedényt is találtak, ezeket valószínűleg a terroristák rejtették el a város egy, mostanra felszabadított házában.
Az Iszlám Állam terroristái hihetetlen pusztítást vittek végbe Irak kulturális örökségében, lerombolták és elaknásították Palmüra városát, és csak Moszul környékén több mint hatvanhat régészeti helyszínt rongáltak meg vagy tettek földdel egyenlővé. Volt olyan ősi épület, amelynek a helyén parkolót alakítottak ki, de megesett az is, hogy a templomokat lőtérnek használták, vagy kivégzéseket tartottak bennük (ahogy a palmürai arénában is). A pusztításban több száz értékes kéziratnak és számos egyéb műkincsnek is nyoma veszett, ezeket a terroristák vagy megsemmisítették, vagy pedig a feketepiacon értékesítették.