Kultúra
Arcot kell adni a félelem tárgyának
A menekültválság régóta létező problémákra hívta fel a figyelmünket
– Amikor a két film forgatókönyvét írta, gondolta, hogy ilyen aktualitással bírnak majd ezek az alkotások a bemutatásukkor?
– Nem hittem volna. Hosszú időt vesz igénybe egy filmötlet kidolgozása, a történet első gondolata hét éve merült föl, a Cowboy pedig egy körülbelül öt évvel ezelőtti terv megvalósítása. Abban az időben nem volt migránskrízis, beszéltünk cowboyokról, de nem dzsihádról. Úgy 1994 körül, a jugoszláv háború után kezdtek felerősödni ezek a hangok, de ez elsősorban Irakot érintette, és nekem akkor egyfajta történelmi érdekességet jelentett, hiszen nem most, az ISIS működésének idején olvastam a témásról. Mindig nyitott szemmel járom a világot, és ha így teszünk, olyan témákra bukkanhatunk, amelyek valóban számítanak, és fontossá válhatnak egy pillanatban.
– Franciaországban hogyan viszonyulnak a bevándorlási problé-mához?
– Sok félelem van, amely elsősorban a láthatatlanságból adódik. Mindkét filmben közös üzenet, hogy abban a pillanatban, amikor arcot, nevet és történetet kap egy személy, egyes problémák láttatása helyett kérdéseket vetünk fel és válaszokat adunk rájuk, akkor egészen más eredményekre jutunk. Ha emberekként tekintünk rájuk, akkor rájövünk, hogy vágyaik, félelmeik, terveik nem nagyon különböznek a mieinktől. A Dheepanban láthatjuk azt is, hogy az ideérkező fiú is ráeszmél gondokra: fontos ez, mert a migránsok olyan országokba lépnek be, amelyek eleve küzdenek kisebb-nagyobb válságokkal, ezeket nem a bevándorlás okozza. A bevándorlás ugyanakkor akaratlanul is szembenézésre kényszerít bennünket ezekkel a problémákkal: az identitástudat kérdésével, a gazdasági megoldásainkkal. Hiszem, hogy a mozi tud valami többet nyújtani a televíziónál: a hírek problémákat adnak a nézőnek, a filmek karaktereket.
– Miért döntött úgy, hogy a Cowboyokat meg szeretné rendezni?
– Szerencsés voltam eddig forgatókönyvíróként, sok nagyszerű rendezővel dolgoztam együtt, de frusztrációt jelentett, hogy az én anyagom alapján ők mindig valami egészen mást adtak vissza. Vannak árnyalatok, amelyeket egyszerűen nem tud az ember beleírni a forgatókönyvbe, ezért szükségét éreztem annak, hogy most én dolgozzam a színészekkel.
– Francois Damiens-t Magyarországon komikusként ismeri a közönség. Miért választotta Alain erős drámai karakterének megformálására?
– Alain merev, kemény ember – a világgal, de a családjával szemben is. Ezzel együtt olyannak képzeltem el, akiben van emberség, és képesek az érzelmei megindulni. Francois Damiens pontosan ezt a színt hozza el a karakterbe: a megközelíthetetlensége mögött sebzett szív dobog.
– Hogyan választotta a többi színészt?
– Nagyon sokat kellett keresnünk, hogy Finnegan Oldfieldet megtaláljam. Ő az, aki végül a hallgatag, rejtélyes fiút képes volt megfelelő súllyal eljátszani. Fontos számomra, hogy megmutassuk, milyen megfejthetetlenek lehetnek a gyerekek a szülők számára: itt van egy lány, aki egy nap megszökik, és senki sem érti, hogy mi történt. A fiú karakterének pedig végig rá kell nehezednie a történetre.
– Miért választotta ezt a vadnyugati díszletet ehhez a történethez?
– Amit a Cowboyokban látunk, az metafora. Az apa és a muszlimok viszonya a cowboyokéhoz és az indiánokéhoz hasonlítható. Mindig tudtam, hogy egy modern westernben kell megvalósítani ezt a történetet, mert valahol mindkét konfliktusban súlyos szerepet kap a hódítás, a civilizációs háború.
– Ön szerint miben van a filmek erőssége?
– Munkám során mindig két kérdést teszek fel magamnak: láttam-e ezt már ezelőtt, és mit mond ez nekem a világról? Ez a két film pedig olyat és úgy mutat, amit korábban nem kapott meg a közönség.