Kultúra
Apátságok a Vág partján
Rejtőzködő Magyarország 795.
A Vág felduzzasztott, tóvá szélesedett szakasza alatt, a bal parton a tizennyolcezer lakosú Puhó (Puchov) város számíthatna kulturális érdekelődésre, ha nem kerülnék el a turisták. A közeli morva határ felől erre átvezető úton sűrűbben látogatták meg hadak és martalócok. Alapítása a 13. században történt, IV. Béla király csatolta 1247-ben a lednici váruradalomhoz, 1628-ban pedig I. Rákóczi György és hitvese, Lórántffy Zsuzsanna – a helység akkori birtokosa – befogadta a cseh katolikusok által elüldözött protestáns testvéreket, akik mesterségbeli igyekezetükkel viszonozták a jótettet. Mednyánszky báró megemlékezik útirajzában „a tágas térrel övezett templom és a Sóhivatal hosszan elnyúló épületéről, és a legfinomabb posztó” készítéséről.
Lednic (Lednica) tizenöt kilométerre nyugatra fekszik Puhótól, a Fehér-Kárpátok völgyében. A települést 1259-ben említi először királyi levél, neve még négy ízben szerepel iratokban a 13–14. században. Csák Máté birodalmának része volt a tartományúr 1321-ben bekövetkezett haláláig, későbbi örökösei a hírhedt Podmaniczky rablólovagok voltak; közben 1432–34 között a cseh husziták foglalták el, és nyomorgatták a környék lakóit. Ennél többet tudna mesélni a falu szélső házai fölé magasodó, festői sziklatömbre épített vár. Annyi bizonyos, hogy az 1260-as években készült el, és két külön épületrészből állt, amelyek között kőbe vájt járatokon, alagutakon át közlekedhettek a vár szolgái. Végzete a Rákóczi-szabadságharc fináléjában érkezett el: 1710-ben Heister Hannibál császári tábornok felgyújtotta, attól fogva nem szolgál senkinek. Lednictől nem messze, a Komló-hegy védett sziklaoldalában ugyancsak festői látvány Oroszlánkő (Vrsatec) várának csekély falmaradéka. Ez az erődítmény is Béla király várépítési tervének része volt a nemkívánatos idegenekkel szemben. Zsigmond király 1396-ban hívének, Stibor vajdának adományozta, 1407-től a délvidéki Garák birtokolták, később Cillei Borbála, majd Erzsébet királyné „tűpénze” volt. Aztán 1680-ban Thököly Imre kurucai foglalták el a várat, majd 1708-ban „lőpor által” végzett vele a bécsi udvar. Nincs még egy ország Európában, ahol ennyi várat elpusztítottak puszta önkényből és politikai célzattal, mint Magyarországon.
Irányt váltunk a szakrális építmények felé. Viszolaj (Visolaje) falu Puhó déli határosa. A neve 1327-ben, 1332-ben és 1369-ben bukkant fel összeírásokban; a későbbi földesúr Szúnyogh család révén a budatini várbirtokhoz tartozott. Szent Gál stílusú plébániatemploma szerepelt a rendkívüli pápai tizedjegyzékben. A „szabványszerű”, egyhajós, látszatra egyenes szentélyzáródású egyház apszisának déli oldalán egy különös, félköríves kitüremkedés látszik; a jó arányú nyugati harangtorony dísze az 1786-ban készült barokk hagymasisak.
Illava település neve régtől fogva országszerte ismert az 1856-ban Ferenc József által fegyház céljára rendelt és átalakított, eredetileg 13. századi alapítású épületről. Nevét a középkorban Lévának, Kis-Lévának is írták-mondták, „villa Lewa” formában szerepel 1318-ban Róbert Károly király oklevelében. Bizonytalan történeti adatok szerint először a templárius, később a johannita (ispotályos) lovagok rendházául szolgált; ez utóbbiak a 14. század végéig lakták. A román kori előzményre 1470–1488 között épült érett gótikus templom, amelyet 1622-ben és 1695-ben kétszer is tűzvész pusztított, végül az 1720 és 1780 közötti években elkészült a kéttornyú barokk templom.
Az Árpád-kori alapítású, Nursiai Szent Benedek egyházi szerzetéhez kötődő felvidéki apátságok – Zobor-hegy, Garamszentbenedek, Apát-Kolos, Deáki, Bozók, Jánosi és Hernád-Széplak – sorához tartozik a Vág- parti Szkalka bencés rendi kolostora. A klastrom szláv neve sziklát jelent, ami megfelel az építmény környezetének, magyarítva Vágsziklásnak is nevezik. Jámbor remeték éltek itt a 11. és 12. században, mielőtt még – 1208-ban – először leírták a szent helyet Skalának. Mednyánszky forrása szerint 1222-ben alapították a bencés szerzet számára, melyet két évre rá Jakab nyitrai püspök szentelt fel. IV. Béla király 1238. évi ottjártakor a szomszédos trencséni vár földjeiből adott át részt az apátságnak. A tatárjárást is túlélt barátok hosszú ideig zavartalanul éltek, munkálkodtak és ájtatoskodtak a folyó fölötti hegyen, ahová a tutajos bárónak „száznyolcvan lépcsőfokból álló garádicson kellett felkapaszkodnia”. A szerzeteseket 1528-ban Katzianer generális elkergette, 1644 és 1773 között a jezsuiták vették birtokba és építtették tovább a sziklához kapcsolódó helyiségeket. Először 1924-ben, majd a rendszerváltozás után, 1994-től 2006-ig újították meg a varázslatos fekvésű, szakrális műemléket, sokak lelki támaszpontját.